Kevesebb adóbevételt vár a jegybank


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kevesebb lesz jövőre az adóbevétel, mint amire a kormány számít, különösen az elektronikus útdíjból és a tranzakciós illetékből származó bevételek lesznek alacsonyabbak a vártnál – áll a Magyar Nemzeti Bank elemzésében.


Az MNB elemzése szerint a költségvetés jövő évi hiánya várhatóan eléri a GDP 2,8 százalékát; a deficit az elkülönített szabad tartalékok törlésével (amelyek összege 100 milliárd forint) 2,4 százalékra csökkenthető – ismertette a 2013-as büdzsétervről szóló jegybanki elemzés főbb számait Baksay Gergely, az MNB vezető elemzője.

A kormány jövőre 1,6 százalékos GDP-növekedéssel tervezett, az MNB előrejelzése 0,8 százalék; a háztartások fogyasztási kiadása a költségvetési tervezetben 0,3 százalékkal nő, az MNB 0,5 százalékos csökkenéssel számol – közölte a közgazdász.

Az eltérés egyik oka, hogy az MNB a főbb adónemekből 0,6 százalékkal alacsonyabb bevételre számít. Erre egyik példa az elektronikus útdíj, amely a kormány szerint 75 milliárd forintot jelenthet, míg az MNB szerint a bevétel 32 milliárd lesz – magyarázta a vezető elemző. A másik, jelentős kockázatot hordozó tétel a tranzakciós illeték, amelyből a kormány 283 milliárd forint bevételt tervezett. Ebből az MNB számítása szerint a magánszektortól 90 milliárd forint reálisan befolyhat, ugyanakkor a további 200 milliárd hiánycsökkentő hatása a vártnál alacsonyabb és átmeneti lehet – közölte Baksay Gergely.

Az MNB-re kivetett 100 milliárd forintos tranzakciós illetéket a jegybank nem képes áthárítani a piaci szereplőkre – ismételte meg a vezető elemző az MNB elnökének véleményét. Hozzátetette azt is, hogy a 2013-ban befizetendő 100 milliárd forint csak átmenetileg csökkenti a hiányt, hiszen ezt az összeget 2014-ben a költségvetésnek meg kell térítenie az MNB-nek.

A Magyar Államkincstárra (MÁK) kivetett 100 milliárd forintos illetékről Baksay Gergely azt hangsúlyozta, hogy a kincstárnál keletkezet veszteség az államháztartási hiány része. Az illeték egy hányadát a MÁK várhatóan áthárítja, ami az államháztartási szereplők kiadásait növeli – vélte.

Baksay Gergely elmondta: az elemzésben az MNB nem vette figyelembe a törvényjavaslat után bejelentett 300 milliárd forintos adó- és járulékteher-csökkentő programot. A 2013-as költségvetésben ugyanakkor az MNB stábja nem lát olyan tartalékokat, amelyek a többletkiadások fedezetét jelenthetik.

Mivel Simor András, a jegybank elnöke tagja a Költségvetési Tanácsnak (KT), az elemzés a KT számára készült.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.