Parragh: meglöki a gazdaságot az akcióterv
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A tételes adózás nemcsak az evásoknak nyújt alternatívát, a kisvállalati adónál a 16 százalékos kulcsot ellentételezi a szociális hozzájárulási adó egy részének eltűnése – értékelte a munkahelyvédelmi akciótervet Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.
A miniszterelnök által bejelentett munkahelyvédelmi akcióterv egyértelműen többletet hoz a magyar gazdaságnak, nagy hangsúlyt kell fektetni ugyanakkor a következő fél évben arra, hogy a program végrehajtásának részleteit alaposan kidolgozzák – értékelte az akciótervet Parragh László, az MKIK elnöke. Példaként említette, hogy a szakképzettséggel nem rendelkező munkavállalók munkáltatóit abban is érdekeltté kell tenni, hogy képezzék dolgozóikat.
Tételes adó: nemcsak evásoknak ajánlott
A kisadózók tételes adózása kapcsán azt mondta: a javasolt 50, illetve 25 ezer forintos tételes adó – amely a társasági adó, a személyi jövedelemadó és a szociális hozzájárulási adó megfizetését jelenti – az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) megemelt mértéke miatt az ebből a körből kilépőknek kínálhat alternatívát. Ugyanakkor az új adónem még a magasabb input költségekkel dolgozó mikrovállalkozások számára is választási lehetőséget jelenthet, vagyis az evások átlépésén túl még akár 150-200 ezer mikrovállalkozás is ezt a formát választhatja – vélekedett az elnök.
Parragh László kiemelte, hogy a kamara számításai szerint a kifehéredés miatt néhány éves távlatban akár 0,5-0,8 százaléknyi GDP-többlet is jelentkezhet, és az új adóból származó éves bevétel elérheti a 150-200 milliárd forintot.
Kisvállalati adó: fehérít, serkent
A kisvállalati adónál az MKIK elnöke szerint bár a nyereséges kisvállalkozások számára kedvezőtlen a nyereségági adókulcs megemelése, ezt azonban várhatóan legtöbbjüknél ellentételezi az szociális hozzájárulási adó jelentős lefaragása.
Itt is várható kifehéredés, így kamarai számítások szerint a kisadózók tételes adózásával együtt pár év alatt akár 1 százaléknyi GDP-többlet is mutatkozik majd – mondta Parragh László.
Jöhet a részmunkaidős foglalkoztatás
A képesítés nélküliek esetében a 2012. januári minimálbér-emelés kedvezőtlen foglalkoztatási hatásait semlegesíti a javaslat, mivel a szociális hozzájárulási adóban csaknem 30 milliárdos csökkenést jelent. Ugyanez mondható a 25 fő alatti cégekről, illetve a három, kedvezményes járulékot élvező csoportba tartozók foglalkoztatásáról – hangsúlyozta Parragh László.
Rövid távon a leglényegesebb az lehet a kamarai elnök szerint, hogy az elvonások csökkentése miatt számos munkaadónak ezután már megéri áttérni részmunkaidős foglalkoztatásra elsősorban a kisgyermekes anyák alkalmazása érdekében. A szociális hozzájárulási adó alóli mentesülés, illetve annak csökkentése várhatóan pozitív, bár mérsékelt hatással lehet a lakossági fogyasztásra is – fűzte hozzá.
A munkahelyvédelmi akciótervről az Adó Online elemzését itt olvashatja, a terv részleteit itt találja.
(Forrás: MTI)