Ki akarták játszani az ekaert
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A szállítmányokat csak részlegesen jelentette be a cég. Lebuktak, a NAV gépjárműveket foglalt.
Egy cég 139 millió forintnyi szállítmányt próbált eltitkolni az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) elől – közölte szerdán a NAV.
Az adóhatóság a társaság ekaer-bejelentéseinek, áfabevallásainak elemzése után nyomon követte a cég szállítmányait. Az első ilyen szállítmánynál kiderült, hogy jelentős az eltérés a bejelentett és a szállított súly között.
Az ügyvezető ellentmondásos nyilatkozata miatt a társaság telephelyén az adóellenőrök megvizsgálták az értékesítési számlákat, a könyvelést, ezeket összevetették az ekáer adataival, és kiderült, hogy 62 esetben, 139 millió forintnyi szállítmányt nem jelentettek be az elektronikus rendszerbe.
Kiskönyvtár az áfáról sorozat két új kötete + Vacsora-kódex
|
– Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban
– Különös adózási módok az áfa rendszerében és a
– Vacsora-kódex
Rendelje meg most >>
|
A súlyos mulasztások miatt a NAV munkatársai lefoglalták a társaság munkaeszközeit és négy gépjárművet 52,5 millió forint értékben.
A NAV közölte: megelőző jelleggel folyamatosan ellenőrzi az ekáerben szereplő adatok valóságtartalmát, tovább erősítve ezzel a tisztességes piaci szereplők helyzetét.
(Forrás: MTI)