Ki mennyit bukott az erős frankkal?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szűk egy hét alatt több mint 8 százalékkal nőtt a frank forintban számolt ára, és átlépte azt a szintet, amit az MNB a legrosszabb esetben év végére várt. Az index.hu segítségével kiszámolható, ki mennyit bukott az erős frankkal, és mennyit bukhat a még erősebbel.

Sándornak hat és fél éve, 2005 elején megtetszett egy, már csak a tél miatt is áron alul kínált, szinte kulcsrakész családi ház a fővárosi déli agglomerációjában. Hosszas töprengés, hiteltanácsadók és bankok végigjárása után úgy döntöttek, hogy svájci frankban vesznek fel rá hitelt. A havi törlesztőjük megközelítőleg 400 frank volt, ami 60-65 000 forint körüli összegnek felelt meg. „”Akkor 160 forint körül volt a frank, azt mondták a bankban, hogy volt már ennél olcsóbb, úgyhogy vissza is mehet újra 150 alá, és bár drágulhat is, még 180-190 forint közötti árfolyamon is jól járunk a forinthitelhez képest”” – meséli.

Arra, hogy az árfolyam viszont a 190-as szintnél csaknem 30 százalékkal magasabb lehet, nem számítottak, mint ahogy a szintén devizában eladósodott nagyjából hatszázezer magyar egyike sem. Mostanra viszont ez történt: a svájci frank árfolyama – amely egyébként 2000 elején érte el először a 200 forintos szintet – mostanra már 250 forint is volt, és az MNB adatai szerint június eleje óta ritkán járt 220 forint alatt. (A devizahitelek többsége frankos, elenyésző hányadukat folyósították euró- vagy jenalapon.)

Miután nőtt a hitelkamat is, Sándorék frankban számolt törlesztője is többször emelkedett, így most nagyjából 450 frank, ami 250-es frankon már nagyjából 112 000 forintnak felelt meg. Vagyis a csaknem 60 százalékos árfolyamveszteség a kamatteher növekedésével együtt több mint 80 százalékkal növelte a törlesztési költségeket.

És hogy mekkora az ön árfolyamvesztesége? Könnyen kiszámolhatja az index.hu kalkulátorával, amellyel persze azt is megnézheti, hogy mennyit fog még bukni, ha tovább drágul a frank.

Folytatás az index.hu-n.

Forrás: index.hu


Kapcsolódó cikkek

2023. október 3.

Uniós biztosjelölt: meg kell fontolni a kerozinadó és a fosszilis üzemanyagadó bevezetését

Mivel az Európai Uniónak vezető szerepet kell vállalnia a környezetvédelem területén, meg kell fontolnia a repülőgépek üzemanyagának megadóztatását, azaz a kerozinadó, illetve a fosszilis üzemanyagadó, azaz a karbonadó bevetésének lehetőségeit – jelentette ki Wopke Hoekstra holland külügyminiszter, új uniós biztosjelölt Strasbourgban, az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottságának (ENVI) meghallgatásán hétfőn.

2023. október 2.

Könnyebb lesz a KKV-k élete

Az ETAF (European Tax Adviser Federation) tájékoztatása szerint az Európai Bizottság 2023. szeptember 12-én elfogadott egy jelentős mérföldkőnek számító KKV javaslatcsomagot az EU-ban működő határon átnyúló mikro-, kis- és középvállalatok támogatására, mely az adózással kapcsolatos adminisztratív kötelezettségek drasztikus könnyítésére irányul – hívta fel a figyelmet a Niveus Consulting Group.