Kreatív pályázatot hirdet az Adóhatóság
Kreatív pályázatot hirdet 10-23 éves fiataloknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Megosztod? című pályázatra adózási témájú alkotásokat várnak.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kiderült, kikre figyel fokozottan idén az adóhatóság. Továbbra is fókuszban lesznek a kapcsolt vállalkozások és a kezdő vállalkozások, de különösen figyeli a hatóság azokat a cégeket is, amelyek folyamatos működés mellett tartósan veszteségesek, vagy veszteségeiket tagi kölcsönnel finanszírozzák.
Kiemelten figyel idén a nagykereskedőkre az adóhatóság (korábban APEH, immáron NAV- Nemzeti Adó- és Vámhivatal) , különösen a gabona-, dohány-, vetőmag-, takarmány-, ruházat-, lábbeli-, számítógép, szoftver-, fa,- építőanyag, szaniterárukereskedőkre- derült ki az adóhivatal pénteki sajtótájékoztatóján. A gépjármű, motorkerékpár kereskedők, javítók is az adóhivatal fokozott érdeklődésére számíthatnak.
Az őrző-védő szolgáltatók, illetve a vagyonkezelői, tanácsadói szolgáltatást nyújtók, az építményüzemeltetők is számolhatnak idén a NAV szokásosnál fokozottabb figyelő tekintetével.
Az építőipar, az élelmiszergyártás, húsfeldolgozás és tartósítás mellett az erőgazdálkodás és a fakitermelés is az adóhivatal figyelmének fókuszába kerülnek 2011-ben.
A jövedelmezőség elmaradását vizsgája az adóhatóság főként a vegyes termékkörű nagykereskedelemnél, a saját tulajdonú ingatlan adásvételénél, valamint az összetett adminisztratív szolgáltatásoknál.
A NAV fokozott érdeklődésére számíthatnak az induló vállalkozások, a székhelyszolgáltatót alkalmazó cégek. Az is fölkeltheti a NAV figyelmét, ha az alacsony jegyzett tőkével megalakuló vállalkozás már a működés megkezdését követő időszakban nagy összegű fizetendő és emellett közel azonos összegű levonható általános forgalmi adót szerepeltet a bevallásában.
Az adóhatóság ígéri, fokozattan odafigyelnek majd a korábban vizsgált adóelkerülők, fantom cégek tulajdonosai által alapított, új cégekre, és az azonos székhellyel, tulajdonosi körrel, ügyvezetővel rendelkező, egymással üzleti kapcsolatban álló vállalkozásokra. Továbbá azon cégekre, amelyek tulajdonosainak székhelye offshore államok valamelyikében található.
Forrás: FN.hu
Kreatív pályázatot hirdet 10-23 éves fiataloknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Megosztod? című pályázatra adózási témájú alkotásokat várnak.
Az eljárás és az ellenőrzési határidő megindulását követően, egészen a vizsgálatok befejezéséig érvényesülniük kell mindazoknak a jogoknak és kötelezettségeknek, amelyekkel a jogszabályok az adózót és az adóhatóságot felhatalmazzák, illetve előírnak. Az adózói jogok és kötelezettségek az Air.-ban, míg az adóhatóság jogai és kötelezettségei az Adóig. vhr.-ben kerültek szabályozásra.
Cikksorozatunk aktuális részében további, az adóalanytól elvárható intézkedésekkel foglalkozó EUB-ítéletekről lesz szó.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!