Kistermelők, figyelem: egyszerűsítéseket hoz az új agrárrendelet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kistermelők immár országszerte árusíthatják termékeiket a rendezvényeken, természetesen az élelmiszer-higiéniai feltételek betartása mellett, ugyanakkor a vágóhídon levágott haszonállatok húsa továbbra is csak a kistermelő saját gazdaságának helyén forgalmazható.

A minisztérium közleménye szerint az agrártárca 20/2021 (V.17.) számú új rendeletének hatályba lépésével az előállítók és a vásárlók régóta fennálló, közös igényei valósulnak meg.

Az új szabályozás alkalmazott foglalkoztatását is lehetővé teszi a kistermelők számára. A kiskereskedelmi létesítmények versenyképességének növelése, adminisztrációs terheinek csökkentése érdekében pedig megszűnik a különengedélyezési eljárás, amely főként a kistelepüléseken működő üzletek számára jelent nagy segítséget – írták.

A napokban megjelent módosítások könnyítést vezetnek be a növényvédelem területén is: minden EK-műtrágyát az első magyarországi forgalomba hozatalt megelőző bejelentést követően – az eddigi éves gyakoriság helyett – elegendő ötévente újra bejelenteni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál – tették hozzá.

Az állatszállításokat megelőző vizsgálatok eltörlésével egyszerűbbé válnak az egy állattartóhoz tartozó telepek közötti állatmozgatások, csökkennek a hazai állattartók, állatszállítók adminisztratív és fizetési kötelezettségei. Életbe lép viszont a kiszállítás feltételeként a kötelező regisztráció azon tenyésztők esetében, akik kedvtelésből tartott állatok kereskedelmével foglalkoznak. Az illegális kutyakereskedelem visszaszorítása érdekében enélkül nem történhet állatszállítás – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. április 3.

Agrárminisztérium: a mezőgazdaságban a járvány ellenére is van munka

Munkaszüret néven indít mezőgazdasági álláslehetőségeket kínáló internetes oldalt az Agrárminisztérium (AM). Az online felülettel a tárca arra hívja fel figyelmet, hogy a magyar agráriumban a koronavírus-járvány ellenére is van munkalehetőség – közölte a szaktárca.