Kiválthatja Magyarország az offshorozást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2018 nagy dobása az online számlázás lesz – nyilatkozta Pankucsi Zoltán, a Deloitte igazgatója a Portfolio.hu-nak.


A társasági adókulcs egységesítése nyomán olyan befektetők találják meg Magyarországot, akik eddig offshore helyszínek közbeiktatásával építették fel a vállalati struktúrájukat; hazánk ideális helyszín lehet ezek kiváltására – nyilatkozta Pankucsi Zoltán, a Deloitte igazgatója a Portfolio-nak.

Az adószakértő szerint a büdzsében van mozgástér a különadók csökkentésére. A sokáig adóügyekért felelős helyettes államtitkárként dolgozó szakember kritizálta is a kormányt: úgy vélte, kiszámíthatóbb adózási jogalkotásra van szükség, mivel az egy éven belül elfogadott négy adócsomag komoly bizonytalansági tényezőt jelent a gazdaságban.

Pankucsi emlékeztetett: a hatályos jogszabályok előírják, hogy a papíralapon kiállított számlák alkalmazása esetén is kötelező lesz az elektronikus adatszolgáltatás, vagyis a számlatömböt használóknak jövő nyártól kézzel kell majd felvinni a NAV rendszereibe a számlák adatait; ez is az online számlázás térnyerését elősegítő tényező – vélte a szakember.

„Álláspontom szerint a jövő kulcsa az lehet, ha a pénzügyi közvetítőrendszert a mainál sokkal intenzívebben bevonják az adóztatásba” – válaszolta Pankucsi arra a kérdésre, megadóztathatók-e a hatalmas multinacionális vállalatok.

Az interjút itt olvashatja el teljes terjedelmében.

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]

2024. május 24.

Varga Mihály: a kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett

A kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett, az elmúlt évtizedben a magyar gazdaság teljesítménye nőtt, miközben az adóelvonás mértéke csökkent – mondta a pénzügyminiszter a Magyarország tíz legnagyobb adózója elismerés átadó ünnepségén pénteken, Budapesten.