Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Felmentené a csoporton belüli adásvételek ármegállapítására vonatkozó szabályok alól az állami vállalatokat a Pénzügyminisztérium – írja a Népszabadság.
A tárca adómódosítási csomagjában egyetlen mondattal egészíti ki a transzferár-szabályozásra vonatkozó passzusokat – e szerint a szigorú szabály a közhasznú, illetve a kiemelten közhasznú nonprofit társaságokat, illetve a közvetve vagy közvetlenül állami többségben lévő cégeket nem érinti.
A szabályok az egy tulajdonosi körhöz tartozó gazdasági társaságokra vonatkoznak: e szerint az egymás közötti ügyletekben is a piaci árat kell alkalmazni. Annak megállapítása azonban már nehezebb, mi minősül piaci árnak: esetenként arról kellene megegyezni, mennyibe kerül például az az alkatrész, amelyet az egyik leányvállalat csak a másiknak gyárt, esetleg abban megállapodni, mennyiért is könyveljen a csoport erre a célra létrehozott vállalata a többieknek.
A pénzügyi tárca a belső árak nyilvántartásának kötelezettsége alól mentesítené az állami cégeket. A javaslathoz készült kormányzati előterjesztés szerint erre azért van szükség, mert „”az állami vállalatok között széles körű kapcsolt vállalkozási viszony áll fenn, sokszor úgy, hogy a feleknél ez nem tudatosodik””. Vagyis: ha egy revizor most kimenne az állami cégekhez, és elkérné a kapcsolt vállalkozásokkal – a többi állami céggel – folytatott ügyletekről szóló elszámolást, valószínűleg nem találna semmit. Azaz: a PM azért ad az állami társaságoknak felmentést a szabály alól, mert azt egyébként sem tartják be.
A felmentés kivételezett helyzetbe hozza az állami vállalatokat: most már tényleg úgy variálhatnak az egymás közötti árakkal, ahogyan tetszik – külön nyilvántartás ugyanis nem lesz erről. Ez igen érdekes helyzetet teremt: miközben egy piaci cégnek átlátható és ellenőrizhető módon kell elszámolnia arról, miként számláznak csoporttagjai, e kötelezettség alól az állam mentesül.
Forrás: Világgazdaság
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!