Komoly drágulás jöhet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Erre az évre a magyarországi kutatóintézetek a GDP növekedésével számolnak, az előrejelzések szerint 0,5-1,5 százalékkal bővülhet a gazdaság. Az idei inflációnál a kutatóintézetek 4,4-5,0 közötti drágulással és komoly kockázatokkal számolnak.

Mindegyik intézet hangsúlyozza, hogy az ipari termelés bővülése és a külpiaci konjunktúra húzza a gazdaságot, miközben a belföldi kereslet továbbra sem tud növekedni.

A GKI szerint a kedvező tendenciák folytatódhatnak az év további részében, és a belföldi állapotok miatt nem várható változás a növekedés jellegében, idén egy százalékkal bővülhet a GDP.

Az Ecostat csak egytized százalékponttal alacsonyabb növekedésre számít, annak ellenére, hogy év végére lassulhat az export bővülése.

Jövőre mind a hazai, mind a külső kereslet élénkülésével, a pénzügyi egyensúly, valamint a nemzetközi bizalom helyreállásával számol az intézet, ezért a GDP csaknem három százalékkal is nőhet 2011-ben.

A Kopint-Tárki számít a legoptimistábbnak a másfél százalékos GDP-várakozásával. Ugyan a kedvező első negyedéves GDP után lassúbb ütemű bővüléssel számolnak, de ha a KSH utólagosan le is szállítja a növekedési adatot (amit meg is tett a második negyedévi GDP publikálásakor), akkor sem zárható ki ekkora mértékű növekedés. A második félévben tovább erősödhet az ipari termelés, de 2010-ben aligha várható növekedés a belföldi értékesítésnél.

Az idei inflációnál a kutatóintézetek 4,4-5,0 közötti drágulással és komoly kockázatokkal számolnak. A GKI az év végére négy százalékot vár, ám ez könnyen magasabb lehet az olajár elszaladása és a zöldségek, gyümölcsök gyorsabb áremelkedése miatt.

Az Ecostat is érdemi kockázatokat lát az energiánál, és bár a kormány befagyasztotta a hatáskörébe eső energiaárakat, ez hosszabb távon nem tűnik fenntarthatónak. Jövőre lassulhat az infláció és év végére elérhetőnek tűnik a jegybanki háromszázalékos célszint.

A Kopint-Tárki jelentősen, nyolctized százalékponttal emelte a fogyasztói árindexre adott előrejelzését, amelyben fontos szerepet játszottak az üzemanyagárak, valamint a szabályozott árú szolgáltatások árindexe.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. október 3.

Új korszak kezdődött a magyar repüléstörténetben

Együttműködési megállapodást írt alá a HungaroControl Zrt. és Budapest Airport Zrt. kedden Budapesten, amivel egy új korszak kezdődik a magyar aviatikában. A cél, hogy az idei nyarat jellemző méltatlan állapotok ne alakulhassanak ki még egyszer a légi közlekedésben.

2024. október 3.

Kisokos a fejlesztési tartalékról

Elmondható, hogy társasági adó tekintetében a NAV-ellenőrzések hagyományos vizsgálati területnek számít a kutatás-fejlesztési tevékenységgel kapcsolatos társasági adóalap csökkentés vizsgálata, az adóalap-módosító tételek helyes alkalmazása. Jogesetekkel és példákkal illusztrálva ismertetjük a szabályozást.