Kompenzációt kérnek a bankadóért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bankadó mellett ösztönöznie kellene a hitelezést a kormánynak – véli Gyuris Dániel, a bankszövetség első embere.


A magyar bankadó az uniós átlag tízszerese. A külföldi anyabankok ennek ellenére, adott esetben a recesszió miatt elszenvedett veszteségeik mellett is messze a törvényi minimumszint felett tartják a magyarországi leánybankok tőkéjét. Mindaddig azonban, amíg a tulajdonosok nem látják, hogy az általuk biztosított források esetében legalább olyan megtérüléssel számolhatnak, mint a környező régiós országokban, a pénzüket nem fogják idehozni – nyilatkozta a Népszabadságnak Gyuris Dániel, a bankszövetség megbízott elnöke.

A bankok továbbra is bíznak abban, hogy a bankadó nem marad fenn a jelenlegi formájában. Ha mégis, akkor annak mindenképpen együtt kell járnia hitelezés egyfajta ösztönzésével – vélte. Ennek egyik módja lehet, hogy a pénzintézetek terheit csökkentené a lakosságnak és a vállalatoknak nyújtott új hitelek – mondta Gyuris Dániel.

A tranzakciós illeték nem vállalhatatlan mértékű – nyilatkozott a Népszabadságnak.

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. július 8.

Védelmi hozzájárulást vet ki a kormány a nagy cégekre

Védelmi hozzájárulást kell fizetnie minden olyan multinacionális vállalatnak, amely a háborús időkben extraprofitra tett szert; a hozzájárulást a bankszektornak, a multiknak és az energiacégeknek kell megfizetnie, a befizetett összeg a védelmi alapba kerül. Ezen túl emelkedik a bankok által fizetendő tranzakciós illeték – derült ki a Kormányinfón.