Különadó újratöltve


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már ma próbálja korrigálni az Országgyűlés az Alkotmánybíróság (AB) pénteki döntését, amellyel másodszor is megsemmisítette a 98 százalékos különadóról szóló törvényt.

Sokadik meccsét játssza a 98 százalékos különadó kapcsán a kormány és az AB: előbbi tavalyi hivatalbalépése után nem sokkal néhány nap alatt zavarta át az Országgyűlésen a munkaviszony megszűnése kapcsán kifizetett juttatásokra vonatkozó brutális különadóról szóló törvényjavaslatot. Ez az első különadótörvény azonban még nem öt évre visszamenőlegesen fizettette volna vissza az állami forrásból kapott végkielégítéseket az érintettekkel, csupán a 2010-es éves jövedelmek esetében. A testület néhány hónappal később azonban megsemmisítette a jogszabályt, ezt követően a kormány igyekezett bebiztosítani magát.

Nemcsak új, 2005-tel kezdődő időszakra vonatkozó különadó-kötelezettséget vezetett be, de egyúttal megtépázta az AB jogkörét is. Többek között rendelkezett arról, hogy a költségvetési bevételeket érintő ügyekben a jogi fórum nem hozhat döntéseket, valamint megalkotta azt a jogszabályt, amely lehetővé teszi, hogy maximum öt évre visszamenőleg olyan adót vezessenek be, amely az állami forrásból eredő jövedelmeket akár teljes mértékben visszaköveteli.

Mindezek után okozhatott némi vérnyomás-emelkedést kormányzati körökben az, hogy az AB ismét talált fogást a jogszabályon. Pénteki döntésük indoklása szerint ugyanis az emberi méltóságot sérti, hogy a törvény a különadó hatályát olyan bevételekre is kiterjesztette, amelyeket bevallással már lezárt adóévekben és törvényes keretek között szereztek a jogosultak.

Különösen fájó lehet az, hogy a határozat visszamenőleges hatályú, vagyis az eddig már a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) e jogcímen 481 adózó által befizetett bő egymilliárd forintot is vissza kell utalni. A költségvetés 2011-re összesen ekkora bevétellel számolt a 98 százalékos különadóból. Nem véletlenül állították lapunknak adószakemberek, hogy a május 20-án záruló bevallási szezon végére akár több milliárd forintos bevétel is származhatott volna a különadóból, ha azt nem veti el az AB.

Folytatás a Világgazdaságban.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 22.

Matolcsy az inflációról: a kormány olajjal oltotta a tüzet

Egyetértve és együttműködve a jegybanki törekvésekkel a kormány az infláció letörését tekinti legfontosabb gazdaságpolitikai feladatának – jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön, a 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben. A jegybankelnök ugyanakkor úgy vélte: az „inflációs sokk” mélyén az ország gazdasági-pénzügyi függése rejlik, mely 2014 óta nőtt a meghatározó területeken.

2023. szeptember 22.

A magánszálláshely-szolgáltatás adózása – az áfa-szabályok (3. rész)

A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás az általános forgalmi adó rendszerében ingatlan bérbeadásnak minősül. Az ingatlan bérbeadás az Áfa tv. 86. § (1) bekezdés l) pontja értelmében adómentes szolgáltatás, ugyanakkor ez az adómentesség az ingatlanok idegenforgalmi, turisztikai célú hasznosítására már nem terjed ki. Tisztázzuk még az ingatlan-bérbeadás és a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás közötti különbséget.