Az innovációs járulék változásai
Közeledik a 2023. adóévi elszámoló bevallás benyújtásának határideje az innovációs járulék tekintetében is, emiatt célszerű áttekinteni az adónemet érintő 2023-as változásokat.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az építő- és a feldolgozóipar után a mezőgazdaságban buktatják le a legtöbb feketemunkást. Ez a munkaügyi hatóság és az adóhatóság igyekezetének is betudható: szigorítottak az ellenőrzéseken. Az eredménnyel mégis elégedetlenek a hivatalos szervek, szerintük lassan fehéredik a mezőgazdasági munka.
Az év első hét hónapjában tetten ért feketemunkások hat százaléka dolgozott az agráriumban. Az idén kiszabott mintegy négymilliárd forint munkaügyi bírságból 231 milliót kellett fizetniük a mezőgazdasági munkáltatóknak – írja a Napi Gazdaság.
Legtöbbször az alkalmi munkavállalói (AM) könyvvel élnek vissza a vállalkozások. Csak becsülni lehet, hányan dolgozhatnak alkalmi munkásként az ágazatban: a könyvet 2005 augusztusa óta csak akkor kell leadni, ha betelt, viszont minden év elején be kellene mutatni a munkaügyi kirendeltségeken. Ezt gyakran elmulasztják, a jelenleg érvényes több mint 600 ezer könyv alig harmadáról vannak friss adatok.
A mezőgazdasági idénymunkára sok esetben külföldről érkezőket alkalmaznak. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatalnak a határon túli idénymunkások számáról nincsenek pontos adatai, noha az idénymunka munkavállalási engedélyhez kötött. A helyzetet Románia uniós csatlakozása is bonyolítja: a mezőgazdasági munka a román állampolgároknak továbbra is engedélyköteles, de a csatlakozás előtt egy évet legálisan itt dolgozóknak már nincs erre szükségük.
Az idén az időjárás szeszélyei nemcsak a gazdákat sújtják, hanem az idénymunkásokat is, hiszen termés és bevétel nélkül a munkalehetőség is megszűnik. A munkaügyi és az agrártárca 300 millió forintos kerettel augusztus 15. és október 15. között a tavaszi fagykár által leginkább sújtott Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településeken közmunkaprogramot indított.
Forrás: Origo
Közeledik a 2023. adóévi elszámoló bevallás benyújtásának határideje az innovációs járulék tekintetében is, emiatt célszerű áttekinteni az adónemet érintő 2023-as változásokat.
Hamis márkajelzésű cipőket, sportmezeket, adatkábeleket és fülhallgatókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy százmillió forint értékben egy bolgár kamionban Gyulánál.
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!