Lassul a fejlődés a bankszertorban – pedig adósodik a magyar, főleg devizában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) kedden publikálta a magyar bankszektor harmadik negyedéves elemzését. Az utóbbi évek dinamikája megtorpant, az első, lassulásra utaló jelek már látszanak a magyar bankszektor negyedéves számaiban. A bankszektort jelentős lassulás jellemezte, a harmadik negyedéves növekedés mindössze 1,8% volt. Az első negyedévben még 6,3%-os, a másodikban 6,6%-os bővüléssel szembesülhettünk.

A háztartások betétállományánál trendfordulónak lehettünk a tanúi, a csökkenés meghaladta a 6%-ot, igaz a kamatadó tükrében történt átcsoportosítások is szerepet játszottak. A hitelkihelyezés is csökkent a bankoknál, a devizában történő eladósodás azonban töretlen. A lakossági devizahitelek aránya túllépte az 50%-ot. A kkv szektor hitelállománya a várakozásokkal szemben a harmadik negyedévben csökkent. A MoneyMoon elemzői szerint a legnagyobb kockázat, hogy a portfoliók minősége tovább romlik. A következő években a kamatmarzs további szűkülése valószínű, az eszközarányos megtérülés csökkeni fog. A MoneyMoon elemzői szerint, a növekvő koncentráció a verseny további élesedéséhez vezethet, középtávon a magyar pénzügyi szektor tőkejövedelmezősége várhatóan csökkeni fog. A következő években a magyar bankszektor jövedelmezőségét, a pénzintézetek díj- és jutalékstruktúráját tekintve, jelentős mértékű csökkenés jellemezheti.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.