Lecsapott a szépségiparra a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Minden második szépség- és egészségiparban tevékenykedő cégnél hiányosságot állapított meg a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága. Összesen 15 milliós bírságot és utólagos ellenőrzést kaptak a szabálytalan cégek.


Az adóhatóság előre figyelmeztette az érintetteket: az április 25-én tartott Vállalkozói Fórumon a hivatal munkatársai felhívták a fővárosi és Pest megyei vállalkozók figyelmét, hogy májusban a szolgáltató szektor, azon belül is kiemelten a szépészettel foglalkozó vállalkozások számíthatnak fokozott ellenőrzésre – közölte az adóhivatal az Adó Online-nal.

Az ígéretnek megfelelően a revizorok fitnesz-wellness szolgáltatásokat vettek igénybe, sportcentrumba, ismert kozmetikai, fodrászati, valamint kéz- és lábápolással foglalkozó szalonokba látogattak el, de ellenőrzést folytattak például egy dermatológiai bőrkezelő szalonban is. Az előzetes tájékoztatás ellenére azt tapasztalták, hogy a szolgáltatást nyújtók körében az átlaghoz képest magasabb a mulasztási arány: a 360 ellenőrzés csaknem fele tárt fel valamilyen hiányosságot, de a kialakult és rendszeresen visszatérő vendégkörrel rendelkező szalonoknál még ennél is magasabb a mulasztás, a bevételek eltitkolása és az alkalmazottak bejelentés nélküli foglalkoztatásának aránya.

A NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága az ellenőrzés-sorozat nyomán több mint 15 millió forint bírságot szabott ki, és az érintett vállalkozások bevallásait utólagosan ellenőrzi.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.