Lenyúlja a kormány a nyugdíjakat?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Akadnak olyan vad értelmezései a magánnyugdíj-pénztári átutalások felfüggesztésének, hogy az állam ellopja a nyugdíjakat, de ezek aligha felelnek meg a valóságnak. Bár a kormány lépésének sok a kritikusa – még például a jobboldali érzelmű közgazdász, Mellár Tamás is -, a magánnyugdíjpénztári pillér teljes megszüntetése is védhető álláspont lenne, de egyelőre erről nincs szó.

Nem államosítják a magánpénztárakat, de megváltoztatják olyan módon a szabályozást, hogy az állami nyugdíjrendszer váljon uralkodóvá – legalábbis ez szűrhető le a kormánypolitikusok eddigi nyilatkozataiból.

Az APEH a magánnyugdíj-pénztári átutalásokat november 1-jétől 2011. december 31-ig felfüggeszti, és a rendszer jövőjéről, az állami rendszerbe való visszalépés lehetőségéről még idén törvényt alkotnak- derült ki Orbán Viktor szerdai beszédéből.

A Fidesz e tervéről előzetesen semmi sem jelent meg a sajtóban, ami mutatja, a párt gondosan ügyel arra, mit szivárogtat ki előre. Lapunk júniusban írt arról, hogy a kormányzati ötletek közül a magánnyugdíjpénztárak államosítása látszana igazán alkalmasnak a hiánycélok tartására, és az adócsökkentések fedezésére egyszerre, Matolcsy akkor cáfolta, hogy a kormánynak ilyen tervei lennének.

Forrás: FigyelőNet


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 28.

A forrásbevonásban segíti a vállalkozásokat egy új alkalmazás

Elkészült a Vállalkozói Információs Portállal (VALI) integráltan működő Forrástérkép elnevezésű alkalmazás, amely a finanszírozási lehetőségek bemutatásával segíti a vállalkozásokat, azon belül főként a mikro- és kisvállalkozásokat – közölte az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.

2023. szeptember 28.

Kell-e sírnia Argentínának?

A XIX. század végétől a nagy gazdasági válságig (1930) tartott Argentína igazi aranykora: ekkor az egy főre jutó GDP még az Egyesült Államokat is megelőzte és Argentína a világ 7. leggazdagabb országa volt. A nagy gazdasági válság súlyosan érintette az országot, amely kis túlzással ebből a sokkból a mai napig nem tudott feltápászkodni. Argentína adórendszere bonyolult és nem befektetőbarát.