Lesz még pénztárgép-bekötési hullám

Szerző: Ado Online
Dátum: 2014. szeptember 23.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány célja a feketegazdaság visszaszorítása és az újraiparosítás –  derült ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter előadásából a Napi Gazdaság  konferenciáján.


A miniszter a hazai gazdaságpolitikai teendőket részletezve elmondta: az utóbbi években szűkült a feketegazdaság, többek között az online pénztárgépeknek köszönhetően. Kifejtette, hogy már több mint 170 ezer online pénztárgép működik az országban, és arra számít a kormány, hogy még karácsony előtt lesz egy nagy “hullám”, hiszen a csak szezonálisan működő egységek november-decemberben kötik be az online pénztárgépeket.

Varga Mihály szólt arról is, hogy fokozatosan csökkenteni kell – 45 százalékra – az államháztartás kiadási oldalát, illetve szűkíteni az újraelosztás mértékét. Emellett folyamatosan mérsékelni kell az év végi államadósságot.

A miniszter a célok között említette a beruházási ráta 20 százalék fölé emelését, amihez véleménye szerint jelentős segítséget ad az uniós támogatások átszervezése, és az, hogy a következő 7 éves időszakban rendelkezésre álló források 60 százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre fordítják majd. Elmondta azt is, hogy sok visszatérítendő támogatású programot szeretnének kiírni.

Varga Mihály elmondta: az újraiparosítás továbbra is kiemelt szerepet tölt be a kormány gazdaságpolitikájában. Elsősorban az egészségipar, az elektronika, a logisztika, az élelmiszeripar, és a járműipar, ezen belül az elektromobilitás erősítése területén szeretnének olyan munkahelyeket Magyarországra vonzani, amelyek tartósan itt is maradnak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek:


Nincs még minden veszve – Cafeteria 2019
2018. szeptember 25.

Nincs még minden veszve – Cafeteria 2019

Az évközi változások jelentősen megnyirbálják a cafeteriarendszer lehetőségeit 2019 januárjától. Egyfelől a vállalatok érdeke áttekinteni, hogy a közterhekkel együtt milyen cafeteriastruktúrát érdemes kialakítani jövőre, másrészt mi az, ami valóban fontos a munkavállalók számára és ezeket a lehetőségeket hogyan tudja a társaság a cafeteriában, vagy ezen kívül biztosítani.

Nagyot nőttek az adóbevételek
2018. szeptember 24.

Nagyot nőttek az adóbevételek

Áfából és személyi jövedelemadóból mintegy 170 milliárd forinttal több bevételt számoltak el, mint 2017 első nyolc hónapjában.

Marad 120 forint a benzin jövedéki adója
2018. szeptember 24.

Marad 120 forint a benzin jövedéki adója

Nem változik októbertől az üzemanyagok jövedéki adója, mivel az adóhatóság által vizsgált időszakban 50 dollár fölött maradt az ásványolaj Brent napi jegyzések alapján meghatározott hordónkénti átlagára.