Magánpénztárpótló konstrukciók


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Aki a magánnyugdíjpénztárak kormányzati einstandolása után – bár kénytelen volt visszalépni az állami rendszerbe – önmaga is gondoskodni szeretne nyugdíjaséveiről, több konstrukció közül választhat – írja a hvg.hu.

Elnevezésük alapján aligha meglepő, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári és a nyugdíj-előtakarékossági számla (nyesz) nyitása lehet a legjobb megoldás azok számára, akik csak a nyugdíjba vonulásuk után kívánnak hozzányúlni addig felhalmozott megtakarításaikhoz – mondja Hegedüs Sándor, az RSM DTM Hungary Adótanácsadó és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. partnere. Az ott szunnyadó pénzekhez a legkedvezőbb feltételekkel a nyugdíjkorhatár elérését követően, de legalább húszéves türelmi idő után lehet ugyanis hozzájutni. A nyugdíjkorhatárt 2020 után elérők kérhetik, hogy az önkéntes pénztárba vagy a nyeszre általuk évente befizetett összegekből az adóhivatal húsz százalékot – de legfeljebb évi 100 ezer forintot – írjon jóvá e számlájukon.

Az állami nyugdíjrendszerbe visszatérők pedig, ha korábbi magánpénztári reálhozamaikat önkéntes pénztári kontójukra irányíttatják, visszakérhetik a jóváírt összeg 20 százalékát, de maximum 300 ezer forintot. A nyeszen lévő eszközök hozama (jellemzően árfolyamnyeresége) az osztalék kivételével adómentes. Ha viszont valaki a nyeszen felhalmozott pénzt mégsem nyugdíjszolgáltatásként kívánja igénybe venni, akkor az osztalék kivételével az elért hozam után egyéb összevonandó jövedelemként adóznia kell, emellett még az adóhatóság által jóváírt összeget is 20 százalékkal növelten vissza kell fizetnie.

Azoknak viszont, akik már most látják, hogy valószínűleg még a nyugdíjba vonulásuk előtt szükségük lesz felhalmozott megtakarításaikra, Hegedüs a tartós betéti, illetve befektetési számlát (tbsz) és a befektetési egységhez kötött (angolul: unit-linked) életbiztosítást ajánlja. Közülük a tbsz a kedvezőbb, a hozamához ugyanis már ötévnyi takarékoskodás után is adómentesen lehet hozzájutni (de három év után is csak a kamatadó felét kell megfizetni), ha ez idő alatt a számlatulajdonos nem nyúl a megtakarításához. E konstrukció hátránya ugyanakkor, hogy azon csak a befektetés első évében lehet újabb megtakarításokat elhelyezni, a három-, illetve ötéves türelmi idő alatt már nem. Tbsz-t ugyanakkor annak is érdemes nyitnia, akinek már 3 évnél korábban is szüksége lehet az ott fialtatott pénzére, hiszen ez esetben ugyanúgy kell adóznia az őt megillető hozam után, mintha normál értékpapírszámlán tartotta volna befektetését.

További részletek, a konstrukciók összehasonlítása a hvg.hu-n.

Forrás: hvg.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.