Magyarország és a kettős adóztatás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarország az EU hatodik tagállama, amely aláírta a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodást Tajvannal.

A megállapodást tajvani részről Stanley Kao, a budapesti Tajpej Képviseleti Iroda vezetője és Terták Ádám, a tajpeji Magyar Kereskedelmi Iroda vezetője látta el kézjegyével.

A megállapodás, amely az első a Közép-Európai térségben, jelentősen elősegítheti a tajvani tőke beáramlását Magyarországra.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint tavaly jelentős kereskedelmi deficit alakult ki annak ellenére, hogy az import nagyobb arányban hanyatlott az exportnál. A Tajvanról származó 815,7 millió euró értékű behozatal 38,4 százalékkal maradt el az előző évitől, míg 28 millió euró magyar export 32,5 százalékkal volt kevesebb mint egy évvel korábban.

Kína, Japán és Oroszország után Tajvan rendelkezik a világ negyedik legnagyobb valuta tartalékával, amelynek értéke meghaladja a 355 milliárd dollárt. Cégei különösen jelentős szerepet játszanak az elektronikai berendezések előállítása területen. A világon előállított összes lap-top számítógép alaplapjának mintegy 80 százalékát Tajvanon állítják elő. A sziget kiemelt szerepet játszik az LCD lapos képernyő gyártásban is.

A legjelentősebb tajvani befektető Magyarországon a Foxconn cég, amely elektronikai berendezéseket szerel össze más neves elektronikai cégek megrendelésre. A Magyarországon működő 3 üzemében csaknem 6 ezer embert foglakoztat.

Forrás: stop


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.