Magyarországból is lehetne offshore-paradicsom

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az offshore-megoldásokat Magyarországon még mindig kicsit a bizalmatlanság légköre övezi, pedig komoly tőkét kovácsolhatnánk belőle, és ehhez még az adórendszerünket sem kellene megváltoztatnunk – mondta Rybaltovszki Péter, a Crystal WorldWide ügyvezetője az adóoptimalizálás megítélésével és nemzetgazdasági jelentőségével kapcsolatban.

– Mennyire népszerű Magyarországon az offshore?

– Regionális szolgáltatók vagyunk, többnyelvű irodával, amelyet a volt szovjet tagköztársaságoktól Nyugat-Európáig számos helyről keresnek fel ügyfelek. Természetesen bizalmasan kezeljük az ügyféladatokat, ezért nem szívesen emelném ki a hazai mutatókat, de azt bárki láthatja, hogy rendezvényeink telt házasak, vagyis hatalmas az érdeklődés. Persze a megítélés nagyban függ az ország pénzügyi kultúrájától, ami Magyarországon sajnos elég alacsony.

Az egyik rendezvény után odajött egy hölgy és megkérdezte, hogy ha mindenki az adóoptimalizálásnak ezt a módját választaná, akkor ki fizetné be az adót? Erre nagyon egyszerű a válasz: aki offshore céget alapít, az törvényesen jár el, és mondjuk nem hajléktalanokkal indít számlagyártó kft.-t. Vagyis valószínűleg az adóbefizetésnél is szabálykövetőbb lesz, mint az, aki más utat választott. Azokat az adókat, amelyeket itthon fizet, minden bizonnyal becsületesebben rója le, mint sokan mások. Baltával lehet házat faragni és bölcsőt is, de meg is lehet támadni vele valakit. Vagyis nem az eszközt kell okolni azért, hogy valaki rosszra használja. Arról nem is beszélve, hogy minden államnak szuverén joga az adókivetés meghatározása. Amióta pedig globalizálódott a világgazdaság, ezt mindenki ki is használhatja.

– Miért nem válunk akkor mi magunk is offshore-célponttá? Az adóbevétel csökkenésétől tartunk?

– Nagyon kevesen tudják, de vannak olyan területek, ahol a világon Magyarországon a legkedvezőbbek az adózási lehetőségek. Például Japánnal olyan, szinte egyedülálló egyezményünk van, hogy a kulturális jogok licencelését nem terheli adó. De hasonló a helyzet az Egyesült Államokkal – és nem is ez az egyetlen terület. A gond az, hogy nálunk sajnos kiszámíthatatlan, hogy mit hoz a jövő, hiszen évente többször változnak az adójogszabályok. Ha kormányzati szinten kijelentenék, hogy ez nem véletlenül alakult így, hanem tudatos döntés eredménye, amit a jövőben nem kívánnak megváltoztatni, akkor ez bevételi forrás lehetne. És nem ipar települne ide, hanem jogászok, könyvelők, adószakértők nyitnának irodát nálunk, valamint újabb bankok érkeznének, ami további hasznot hozna az államnak.

A magyar offshore korábban évi húszmilliárd forint bevételt jelentett az államnak, amiről úgy mondtunk le, hogy meg se próbáltuk megtartani. Pedig egy átgondoltabb stratégiával mindenki jól járna. Luxemburg, Málta, Ciprus mellett mi is elférnénk ezen a piacon, ráadásul Magyarország jóval szalonképesebbnek hangzik sokak számára.

– Egyelőre azonban még máshol érdemesebb céget alapítani. Nem fog majd valahol „”hiányozni”” ez az adóbevétel az országnak?

– Nem szabad elfeledkezni arról, hogy a multik is azért jöttek ide, mert valamilyen szempontból kedvezőbb lehetőséget kínálunk másoknál. Lehet ez például az olcsóbb munkaerő egy call center esetében. De egy nemzetközi cég helyszínválasztásakor az adó éppolyan számsor, mint mondjuk a munkabér vagy az alapanyagköltség. Persze egy ide települő multinacionális vállalat általában hatalmas adókedvezményeket kap, majd a nyereséget kiviszi az országból. Igen, munkahelyeket teremt, némelyik még műszaki-üzleti kultúrát is hoz, de például egy kiskereskedelmi lánc több kiskereskedőt lehetetlenít el, mint amennyi embert alkalmaz.

Ugyanakkor a másik oldalon van egy magyar tulajdonú vállalat, amelyik esetleg külföldön adózik, hiszen itthon semmiféle kedvezményt nem kap, és csak így tudja felvenni egyenlő esélyekkel a versenyt a multival. Ennek a tulajdonosa lehet, hogy kiviszi a pénzt egy svájci bankba, de azután visszahozza és itthon fogja elkölteni. Ugyanis itt él: itt vesz házat, nyaralót, autót, itt fektet mondjuk ingatlanba, mert itt látja meg a lehetőségeket. Vagyis érdemes a mérleg mindkét serpenyőjét vizsgálni.

– Amit elkölt, azt inkább Magyarországon költi el. De mi van azzal, amit el sem költ?

– A vagyontervezésnek van egy ciklikussága. Az ember eleinte végez valamilyen tevékenységet. Azután később rájön, hogy a bevételeit már nemcsak még több munkával, hanem az eddigi átszervezésével tudja növelni – például létrehoz egy holdingot, kihelyezi a beszerzési központot stb. Így, ahogy mondani szokták, ugyanabból a kosárból többet tud kivenni. Később eljutnak oda, hogy a felhalmozott vagyont már sem ők, sem utódjaik nem tudják felélni, ezért családi alapítványokat hoznak létre.

Ilyen például Európában a Robert Bosch, a Wallenberg vagy a Rothschild, az Egyesült Államokban pedig a Ford, a Rockefeller vagy a Bill és Melinda Gates családi alapítvány. Ezek az emberek általában okosak, hiszen épp ezért lettek sikeresek, így azt is felismerik, hogy a vagyonnal társadalmi felelősségvállalás jár. Tudják, hogy a közösségnek köszönhetik, hogy azzá váltak, amik, és normális esetben a közösség is büszke rájuk. Éppen ezért ezek az emberek fontosnak tartják, hogy alapítványokat hozzanak létre, elesetteket vagy tehetségeket gondozzanak. Márpedig ezzel állami feladatokat vállalnak át.

Különösen fontos ez az USA-ban, ahol az örökösödési adó felső kulcsa 45 százalék. Sok olyan gazdag ember van, aki nem szeretné, ha halála után vagyonának felét fegyverekre költené a kormány – inkább még életében jótékony célokra fordítja. Szerencsére ez a kör már Magyarországon is bezárulni látszik. A vagyonok, amelyek felhalmozásában a helyes adótervezés is segített, nálunk is egyre gyakrabban állami szerepeket vesznek át.

Forrás: Napi Gazdaság

---