Már 234 ezer diák vett fel hitelt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Diákhitel Központ Zrt. (DK) 2007 első félévi mérleg szerinti eredménye 5,2 millió forint volt, szemben a 2006. első félévi 12,5 millió forintos veszteséggel – derül ki a társaság gyorsjelentéséből.

A nem auditált, magyar számviteli szabályok (MSZSZ) szerint összeállított pénzügyi kimutatás szerint a DK mérlegfőösszege 2007. június végén 152,340 milliárd forint volt, 20,8 százalékkal bővült a 2006 első félévihez képest. A társaság saját tőkéje az első félév végén 2,3 milliárd forintot tett ki, ebből 300 millió forint a jegyzett tőke.

A diákhitelt felvevő hallgatók száma 2006. június végén meghaladta a 210 ezret, a 2006. július és 2007. június közötti időszakban 24 ezer diák vett fel hallgatói hitelt, így 2007. június hónapban az ügyfelek száma 234 ezerre emelkedett. A 2006. első félévi 116,815 milliárd forint összegű hallgatói hitelállomány a folyósítások és hallgatói kamattartozások tőkésítése következtében 25,961 milliárd forinttal emelkedett, és a félév végére az állomány elérte a 142,776 milliárd forintot. A hallgatói hitelállomány 2006. első félévében a mérlegfőösszeg 92,65 százalékát adta, míg 2007. I. félévében ez az arány 93,72 százalékra változott.

Az ügyfelek részére folyósított hallgatói hitelek után számított kamatbevétel, valamint a pénzügyi műveletek egyéb bevétele 30 százalékkal, 6,972 milliárd forintra emelkedett. Az adósságállomány finanszírozása és az azzal kapcsolatos ráfordítások összege a bázishoz viszonyítva 22 százalékkal, 4,565 milliárd forintra nőtt.

A hallgatói hitelrendszert működtető, állami tulajdonú DK non-profit elven működik, kötelezettségeiért az állam készfizető kezességet vállal. A kamatláb megállapításának módját jogszabály rögzíti, mértéke döntően a forrásköltségektől függ. A kamaton felül kockázati prémiumot és működési költséget számolhat fel a társaság.

A jelentéshez fűzött magyarázat szerint a DK speciális hitelezési tevékenységet végez, alapítói és tulajdonosi szándék szerint non-profit elven működik. A társaság mérleg szerinti eredménye 5,2 millió forint, ami nem az alaptevékenység eredményéből származik.

A hitelkihelyezést a DK kötvénykibocsátással finanszírozza, emellett rendelkezésére áll a Magyar Fejlesztési Bank Rt. (MFB) állami garanciát élvező hitelkerete és az Európai Fejlesztési Bank (EIB) hitelkerete is. A társaság éven belüli lejáratú, újratöltődő, készenléti (stand-by) hiteleket is igénybe vesz.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.