Már az őstermelők is online vallanak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A mezőgazdasági őstermelőknek első ízben április 12-éig kell elektronikusan benyújtaniuk járulékbevallásukat, és megfizetniük a járulékokat az állami adóhatóságnál vezetett számlára. Azoknak, akiknek tavaly e tevékenységből nem volt bevételük, az idén nem kell bevallást benyújtaniuk, illetve járulékot fizetniük, az egészségügyi ellátásra e nélkül is jogosultak.

Az idei évtől a mezőgazdasági őstermelők is teljes körű társadalombiztosítási ellátásra jogosultakká váltak. Ennek azonban feltétele, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig legalább 20 év szolgálati időt szerezzenek, vagyis a 2007. január 1-je előtt megszerzett és az öregségi nyugdíjkorhatár eléréséig hátralévő idő együttesen elérje a 20 évet.

Nem biztosított ezen a jogcímen (más címen azonban igen) a közös őstermelői igazolvány alapján őstermelő kiskorú személy; a gazdálkodó család kiskorú tagja; az egyéb jogcímen biztosított – ide nem értve a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt, valamint a választott tisztségviselői jogviszonyt –; a saját jogú nyugdíjas; az az özvegyi nyugdíjban részesülő, aki a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte.

A járulékfizetés alapja a minimálbér, az után kell megfizetni a 29 százalékos társadalombiztosítási járulékot, a 7 százalékos egészségbiztosítási járulékot és a 8,5 százalékos nyugdíjjárulékot (magánnyugdíjpénztár tagjának a 8 százalékos tagdíjat és a 0,5 százalékos nyugdíjjárulékot).

Akinek az őstermelői tevékenységből származó bevétele nem haladja meg a 7 millió forintot, annak havonta az e tevékenységből származó bevétele 20 százalékának egytizenketted része után 8,5 százalékos nyugdíjbiztosítási és nyugdíjjárulékot, valamint 4 százalékos mértékű természetbeni egészségbiztosítási járulékot kell fizetnie.

A 7 millió forintos bevételi határ számításánál a jogszabály vagy nemzetközi szerződés alapján folyósított, egyébként bevételnek számító támogatás összegét figyelmen kívül kell hagyni.

Az őstermelő a magasabb összegű társadalombiztosítási ellátás megszerzése érdekében az előírt járulékalapnál magasabb összeg után is fizetheti a járulékokat. Az erre vonatkozó nyilatkozatot – ez az adózás rendjéről szóló törvény szerint végrehajtható okiratnak minősül – február 12-éig kellett az állami adóhatósághoz benyújtani.

A járulékbevallásokat negyedévente, a tárgynegyedévet követő hónap 12. napjáig kell benyújtani, s a járulékok befizetésének határideje is ez.

Forrás: Figyelő


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).