NAV: 770 doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak egy kecskeméti zugárusnál
A pénzügyőrök 770 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak egy kecskeméti zugárus autójában – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az a munkáltató, aki nem vállalja a dolgozói adójának a megállapítását, a február 15-én munkaviszonyban álló magánszemélyek bejelentése alapján köteles az adóhatósági adómegállapításhoz szükséges 06530-as és az ún. 1 százalékos rendelkező nyilatkozat továbbításában közreműködni. A 06530-as nyomtatványokat március 12-éig kell az adóhatósághoz magánszemélyenként, elektronikus formában megküldeni. Az APEH napokban közzétett tájékoztatója a munkáltatói közreműködés teljesítésének gyakorlati kérdéseivel foglalkozik.
A 06530-as nyilatkozatot február 15-éig közvetlenül be lehetett nyújtani az illetékes APEH igazgatóságnál is. Ha a munkavállaló az adómegállapítási iránti kérelmét választása szerint a munkáltatójánál adta le, úgy a munkáltató köteles a leadott kérelmet alaki szempontból felülvizsgálni, szükség esetén pedig a magánszeméllyel egyeztetve kijavítani. A nyilatkozat továbbítása előtt a „nyomtatvány” azonosításra szolgáló (B) részén a munkáltató adószáma rész kitöltése kötelező.
Amennyiben a munkáltató vagy megbízottja rendelkezik olyan számítógépes rendszerrel, amely alkalmas a 06530 nyomtatvány kitöltéséhez szükséges adatokat az APEH által előírt formátumban (lásd: ABEV kitöltő súgó / ”Import fájl szerkezete” leírást”) előállítani, akkor lehetőség van ezekkel a fájlokkal az ABEV / Adatok importálása / csoportos funkciója segítségével, akár több száz nyomtatványt egyidejűleg kitölteni. A „csoportos import” funkció részletes leírását az ABEV kitöltő súgó tartalmazza.
A gépi úton kitöltött 06530 nyomtatványokat egyenként kell ellenőrizni a kitöltés helyessége szempontjából és az ellenőrzött nyomtatványokat, egyenként meg kell jelölni elektronikus beküldésre. Az elektronikus küldésre megjelölt nyomtatványokat csoportosan lehet az Ügyfélkapun keresztül beküldeni.
Az Ügyfélkapus bejelentkezés után az Adó és járulékbevallás lapon a FELTÖLTÉS menüpont, KIVÁLASZT gombra kattintva, megjelenik az összes elektronikus beküldésre előkészített fájl. A CTRL billentyű egyidejű megnyomása mellett, az egérmutatóval ki lehet választani azokat a bevallásokat, amelyet egyszerre kívánnak beküldeni. A feltöltésre megjelölt fájlok a FELTÖLTÉS nyomógomb megnyomásával egyszerre kerülnek feltöltésre.
A 06530-as nyilatkozathoz a magánszemély zárt borítékban köteles az 1 százalékos nyilatkozatait csatolni. Ezeket az okiratokat a munkáltatóknak ugyancsak március 12-éig kell kísérőjegyzékkel az adóhatóság illetékes igazgatóságához megküldeniük.
A pénzügyőrök 770 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak egy kecskeméti zugárus autójában – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
Jövőre megváltozik a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása (TEÁOR), a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a főtevékenységkódot átállítja – közölte a KSH.
A társasági adó rendszerében több, a beruházások kapcsán igénybe vehető kedvezménnyel is találkozhatunk: ezek egy része az adóalap szintjén (adóalap-kedvezményként), más része a számított adóból, adókedvezmény formájában érvényesíthető, illetve egy speciális kedvezménnyel is találkozhatunk, ez utóbbi a növekedési adóhitelre jutó adó egyes részleteit csökkentő összeg.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!