Nehéz év vár a cégekre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A pályázati lehetőségek szigorodásával, az e-bevallás kötelezővé válásával, új adóterhekkel, valamint a továbbgyűrűző lánctartozással megbirkózniuk a vállalkozásoknak – derült ki az Üzlet és Siker kis- és középvállalati konferenciáján.

A kisvállalkozások számára nagyon fontos a saját kompetenciájuk és innovációjuk felismerése és alkalmazása a mindennapi működés során – mondta Kürti Sándor, a Kürt Rt. elnöke az Üzlet és Siker kis- és középvállalkozói konferenciáján. A cégek vezetőinek fel kell tudni ismerni milyen értékekkel bír vállalkozásuk, s ezt az értéket milyen módon állítják elő az időtényező tükrében.

IT-pályázatok

2007 számos változást hoz az IT vezetők számára, melyek közül a legfontosabb, hogy a technológia helyett az üzlet kerül előtérbe. A pályázható IT-pénzek esetében fontos megemlíteni, hogy csökken az adminisztrációs teher, így egyszerűsödik az elszámolás, valamint egyszerűbb és gyorsabb eljárás várható. Azok a vállalkozások pályázhatnak, amelyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum egy fő volt – közölte Csáki Zoltán, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) alelnöke.

Eltűnnek a hazai k+f források

A kutatás-fejlesztési pályázatok adminisztratív részénél érezhető némi szemléletváltozás, ám még bőven marad fejlődési lehetőség – summázta véleményét Inzelt Péter, az MTA Sztaki igazgatója. Mivel rendkívül korlátozott a hazai innovációs kereslet, nincs újraértékesítési lehetőség, ezért a hazai kutatók relatíve drágák. A k+f iránt minimális igény sincs az állami szektor részéről, feladat pedig lenne. A multinacionális cégek pedig alapvetően nem Magyarországon kutatnak. Az igazgató szólt még a központi régió különválasztásáról, valamint a hazai k+f források gyakorlati eltűnéséről is. A GOP keretében eddig néhány pályázat papírízű, a követelmények és feltételek pedig valószínűeg túl szigorúak.

Adóváltozások

Az egyéni vállalkozók és a társas vállalkozók különadójára vonatkozóan adóelőleg-bevallást kell tenni, amelyet az éves bevallás alapján kell megállapítani (az egyéni vállalkozókra vonatkozó adóelőleg szabályai még ezt nem tartalmazzák) – közölte Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete Fővárosi Szervezetének elnöke.

Bonyolult, de csábító 10 százalékos adókulcsot kínál a törvény korábbi évek eredménytartalékából való osztalékra. Magas pénztáregyenlegre és alacsony készpénzmozgásra van szükség 2006.01.01.-2006.08.31 között. A készpénzegyenleg és készpénzforgalom duplájának különbsége az a limit, ami alapján az eredménytartalékból 10 százalékos osztalék „nyerhető” ki – fűzte hozzá Ruszin.

Különadó-előleget egy naptári éves adózónak július első napjával kezdődő 12 hónapos időszakra kell bevallania először 2007.05.31-én, az eltérő üzleti éves adózóknak a második hónap első napjától. Szerencsére nincs havi adóelőleg, vagyis amíg a társasági adót havonta is lehet fizetni, a különadót már csak negyedévente kell, 2007.07.20-tól kezdődően – mondta Ruszin.

E-bevallás

Az idei évtől minden kifizető és munkáltató, kb. 830 ezer bevalló kötelezett elektronikus úton elkészíteni és elküldeni bevallását az APEH-nak – közölte Nagy József, az APEH Titkársági és Kommunikációs főosztály vezetője. Az osztályvezető azt ajánlotta a kkv-nak, hogyha nem megy önerőből a bevallás elkészítése, akkor keressünk és bízzunk meg szakmai szolgáltatót, illetve minden e-bevallási folyamat előtt frissítsük a programjainkat.

Idén sem várható javulás a lánctartozásban

A vevőkockázatról és a körbetartozásról tartott előadást Keleti József, a Dun and Bradstreet ügyvezetője. A hazai cége közül mindössze 38 ezer foglalkoztat 10 fő felett, ez a vállalkozások 3 százaléka, míg gazdaságilag aktív és hitelképes 40-50 ezer cég a közel 1,2 milliónyi magyar vállalkozás közül – summázta Keleti. 2005-höz képest romlott, 20 százalékkal nőtt 2006-ra a fizetésképtelenség veszélye, így erősen bővült a körbetartozás. 2006-ban a legveszélyeztetebb iparágak a feldolgozóipar (bőr, fa, textil), építőipar, bányászat és a nagykereskedelem. A mikro- és kisvállalatok átlagosan 25 napos fizetési késedelemmel, a nagyobb cégek átlagosan 10 napos késedelemmel jutnak hozzá bevételeikhez.

Forrás: Figyelő


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.