Mária Terézia adóintézkedései a feudalizmust nyújtották el
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Mária Terézia hosszú, négy évtizedes uralkodását a magyarországi felvilágosult abszolutizmus időszakának tekintjük (persze fia, II. József uralkodásával együtt). A királynő szinte állandóan háborúzott, de Magyarországot ez főleg a katonaállítás és a finanszírozás oldaláról érintette, a hadiesemények elkerülték az országot, alapvetően belső béke volt. A királynő közteherviseléssel kapcsolatos intézkedései közül kiemelkednek a kettős vámhatár kialakítása és az úrbéri rendeletek. Ezek mintegy száz éven át közvetlenül meghatározták az ország helyzetét, a közvetett hatások sokkal tovább! Mostani írásunkban a kettős vámrendszert mutatjuk be.
III. Károly halálát (1740. október 20.) követően lánya, Mária Terézia került a magyar trónra. Hiába igyekezett édesapja a Pragmatica Sanctio-val és nemzetközi megállapodásokkal biztosítani a leányági örökösödést, az európai nagyhatalmak vezetői (a bajor és a szász választófejedelem, a spanyol király, a porosz király) „bejelentkeztek” a birodalom irányítására. Mária Teréziának fegyverrel kellett érvényt szerezni hatalma megtartása érdekében (osztrák örökösödési háború: 1740-48). Persze a háború eredményes befejezésében szerepet játszott az is, hogy férjét, Lotaringiai Ferencet 1745-ben német-római császárrá választották.
Mária Terézia már 1764-ben társuralkodójává tette 16 gyermeke közül a legidősebb fiúgyermekét, a későbbi II. Józsefet. A társuralkodó érdemben is részt vett a birodalom irányításában. Lotaringiai Ferenc 1765-ben meghalt, ezt követően a királynő fiával közösen irányította a Habsburg birodalmat. II. József apjától, annak halála után, a német-római császári címet is megörökölte. Mária Terézia 1780. november 29-én halt meg, az osztrák és a magyar trónon is fia, II. József követte.
Lotaringiai Ferenc és Mária Terézia, gyermekeikkel
Mária Terézia negyven éves uralkodásához számos jelentős intézkedés kapcsolódik. Ritkán hívta össze az országgyűlést (1765-től már egyszer sem!), főleg rendeletekkel kormányzott. Folytatta apja betelepítési intézkedéseit, főleg német ajkú lakosokat telepített a török hódoltság idején elnéptelenedett országrészekbe.
Az apja által felállított reguláris hadsereg reformját is megvalósította, a korábban szétszórtan állomásozó hadtesteket összevontan állomásoztatta, és központilag biztosította az ellátásukat is. Ezzel mentesült a jobbágyság a portio (ellátás) és forspont (szállítás) kötelezettsége alól, de „természetesen” a hadsereg fenntartására adókat vetettek, ki, amelynek legfőbb teherviselői (Magyarországon) továbbra is a jobbágyok voltak. Mária Terézia próbálkozott a nemesség megadóztatásával is, de ez irányú törekvései kudarcba fulladtak.
A magyar huszárság egyik fénykora volt a XVIII. század, külön is kiemelkedett közülük Hadik András (1710-1790), akit haditettei tettek híressé, de betöltött tisztségei is kiemelkedőek (császári fősereg parancsnoka, bécsi Udvari Haditanács elnöke stb.). Külön is kiemelendő, hogy Hadik András volt az, aki elsőként indítványozta Magyarországon a jobbágyrendszer felszámolását.
Az oktatás területén meghatározó volt az 1777-es Ratio Educationis, de Mária Terézia egészségügyi intézkedései is jelentősek: elrendelte, hogy gondoskodni kell a szegények, betegek, öregek, és árvák ellátásáról. Sokkal disszonánsabbak a vallással és a cigányokkal kapcsolatos (Regulatio Cigarorum – 1761) intézkedései.
A közteherviseléssel kapcsolatos legjelentősebb intézkedései kétségtelenül a kettős vámrendszer 1754. évi kialakítása és a jobbágyság egységes adózásának megvalósítása érdekében kiadott rendeletei, az úgynevezett úrbéri rendeletek voltak. Több urbáriumot is kiadott 1755 és 1778 között, ezek közül a legfontosabb az 1767-es, melyben szabályozta a jobbágyi terheket.
A kettős vámhatár kialakítása
A Habsburg uralkodók többször is próbálkoztak a magyarországi nemesség megadóztatásával (a XVIII. század közepére a birodalom ausztriai felén a nemesség már régen adózott), azonban a magyar rendek mindig a leghatározottabban és egységesen felléptek ennek a kiváltságnak a védelmében. Mindig is a nemzeti szuverenitás alapkérdésének tekintették a nemesi adómentesség fenntartását. (A Magyarország adótörténetét bemutató sorozatunkban több alkalommal érintettük ezt a kérdést, tulajdonképpen az Aranybulla óta volt ez témája a királyválasztásoknak és az országgyűléseknek).
Beszámoló-készítési szabályok
|
Szamkó Józsefné több mint 40 oldalas kiadványa a 2014-es beszámoló elkészítésében nyújt segítséget Önnek!
– általános beszámoló készítési szabályok – az egyes űrlapok összeállításával kapcsolatos feladatok – konkrét gyakorlati kérdések és azok megoldási lehetőségei
Rendelje meg a segédletet, és töltse le azonnal!
|
A nemesi adózás elfogadtatásával az 1751. évi országgyűlésen történt újabb kísérlet. A magyar nemesek, azért, hogy a jövedelmüket növeljék, megnövelték a majorsági földeket a jobbágytelkek rovására. Mivel a majorsági földek jövedelme után nem kellett adót fizetni, a jobbágytelkek után pedig igen, emiatt az államot kár érte. Ezáltal csökkent a kereskedelemből származó adóbevétel is. Az udvar ezt a földesúri jövedelemnövekedést akarta megcsapolni.
Az udvar kezdeményezése ismételten elbukott, és „szokásos” módon a nemesség törvényben való adómentességének megerősítése lett a próbálkozás vége.
1751. évi XIX. törvénycikk a czimerleveles nemesek mentességéről
Hogy Ő szent felsége mind azon czimerleveleseket, kik az utóbbi fölkelések alkalmával személyesen és tulajdon költségükön mentek hadba, éltök tartamára minden fizetéstől kegyesen menteknek nyilvánitani méltóztatott: azért azon czimerlevelesek nevében Ő felségének a karok és rendek örökké való hálájokat fejezik ki.
|
Mária Terézia 1754-ben a merkantilista szemléletet átültette a birodalom gyakorlatába, védővám-rendszert hozott létre, amellyel a birodalom érdekeit, termékeit kívánta megvédeni a külföldi termékekkel szemben.
A vámrendszer ugyanakkor belső vámokat is alkalmazott a magyarországi részek és az ún. örökös tartományok (lényegében a mai Ausztria és Csehország területei) között. Ezek a szabályok alapvetően az örökös tartományok fejlettebb ipari termelését, illetve Magyarország mezőgazdasági termelését, mint a birodalom „éléskamráját” kívánták előnyben részesíteni. A rendelkezések lényege és célja az volt, hogy a birodalmat önellátóvá tegye. Ebben az időben Magyarország legjelentősebb külkereskedelmi partnere az örökös tartományok voltak, más oldalról Magyarország hozzájárulása a birodalom bevételeihez a 35%-ot is meghaladta.
A vámrendelet a magyarországi agrártermékekre a birodalmon belül alacsony kiviteli vámot szabtak, kivéve azokat a cikkeket, amelyeket az örökös tartományokban is termeltek. Ezzel szemben az Ausztriából és Csehországból származó iparcikkekre alacsony behozatali vámot kellett fizetni, míg a magyar kivitelt e téren magasabb vámokkal nehezítették. Szintén magas vámot kellett fizetni akkor, ha nyersanyagot vagy mezőgazdasági terméket akartak kivinni a birodalmon kívülre. Ezek az intézkedések kedvező piaci helyzetet teremtettek a birodalmon belül az osztrák és cseh iparcikkeknek, piaci előnyük volt a külföldi iparcikkekkel szemben, de ez megfordítva is igaz volt, a magyarországi mezőgazdasági termékeknek is kedvező piacot biztosítottak a rendelkezések az osztrák és cseh piacon.
Volt némi aszimmetria a rendelkezésekben, ugyanis eltörölték a Lajtán túli területek belső vámjait, de meghagyták a tartományok (Erdély, Temesköz, Horvátország, Magyarország) közötti vámokat.
A kettős vámhatár működése
Komoly ellenállást váltott ki a vámrendelet, mivel az a kincstári bevételek növelése mellett a birodalmon belüli munkamegosztást állandósítását is jelentett. Az ellenállás csökkentése érdekében Mária Terézia a vámrendeletben ismételten megerősítette a magyar nemesség adómentességét.
„Minthogy annak a szabadságnak csorbítása nélkül, amely az előbbi 1723. évi országgyűlés 14. törvénycikkében van rögzítve [a nemesség a saját szükségletét szolgáló árukra nem fizet vámot], egyébként minden dolog és áru után, bármiféle és nemű is legyen az, amely Magyarországon és a hozzákapcsolt országokon átvihető, vagy a mondott királyságba és országokba bevihető, vagy azokból kivihető, a harmincadvámot le kell róni, s ezt a vámot kivétel nélkül mindenki, aki e javaknak vagy áruknak birtokosa, legyen az nemes vagy nemtelen, egyházi vagy világi személy, katonai vagy polgári szolgálattevő, külföldi vagy belföldi, megadni köteles…”. (Mária Terézia vámrendeletéből, 1754)
|
A magyar nemesség ezt a rendelkezést persze igyekezett a maga hasznára is kihasználni, és nem csak a saját szükségletekre történő beszerzések esetében kerülte el a vámfizetést, hanem – a főleg Lengyelországba irányuló (bor, gabona stb.) – exporttevékenysége után is.
A vámrendelkezések hosszú távon fennmaradtak, azok eltörlésére csak egy évszázaddal később, 1850-ben került sor.
Meg kell hogy jegyezzük, az intézkedések nem az örökös tartományok kedvezményezésére vagy a magyarországi részek kárára születtek, nagyon is logikus rendszerben az összbirodalmi érdekeket figyelembe véve alakították ki azokat.
Irodalom:
Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)
Harmat Árpád Péter: Mária Terézia, II. József és a felvilágosult abszolutizmus (http://tortenelemklub.com/magyar-toeri/396-maria-terezia-es-ii-jozsef-a-felvilagosult-abszolutizmus?catid=15%3A18-szazad-19-szazad-eleje)
Magyarország története – 1686-1790 (Akadémiai Kiadó, 1989, Budapest, 414-428.p., 501-506.p., 664-668.p.)