Megállt a civil 1 százalékok zuhanása – infografika


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Két nagyágyú kiesésével némiképp átrendeződött az 1 százalékok civil kedvezményezettjeinek élbolya, de a domináns tematika 2013-ban is a gyermekgyógyítás maradt. A rendelkezett összeg a 2012-es drámai zuhanás után stabilizálódott.


A civil szervezeteket 7,23 milliárd forinthoz segítették hozzá tavalyi 1 százalékos felajánlásaikkal az adófizetők, akik közül összesen 1,87 millióan rendelkeztek érvényesen. A korábbi 7,17 milliárd forinthoz képest a bővülés kevesebb mint 1 százalékos, ám ha hozzátesszük, hogy a 2012-es rendelkező év hasonló summája 22 százalékos visszaesést tükrözött, akkor legalább annyit elmondhatunk: a zuhanás megállt.

Az élmezőnyt hagyományosan a stabilitás jellemzi, a 2012-es TOP 5 szervezet például megegyezett az egy esztendővel korábbival. A legtöbb éllovas most is jól tartotta magát, lényeges változás azonban, hogy két dobogós eltűnt a választhatók közül. Az évek óta kirobbanthatatlan listavezető Daganatos Beteg Gyermekekért Alapítvány (újabban Daganatos.hu Alapítvány) ellen a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal súlyos pénzügyi visszaélések miatt tett feljelentést, így a szervezet neve lekerült a potenciális kedvezményezettek listájáról.

 

Ugyanez áll a legutóbb harmadik helyen végzett, s az előbbi szervezettel – vezetőik révén – összefonódottnak tekinthető Gyermekmentő Támogató Alapítványra is. E két formáció 2008 és 2012 között együtt csaknem egymilliárd forinthoz jutott hozzá az 1 százalékokból.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal – 2014. március 10-i helyzetet tükröző – összesítései szerint a 2013-as rangsort a korábbi második Gyermekrák Alapítvány vezeti, amely csaknem tizedével nagyobb összegű felajánláshoz jutott, mint korábban. Hasonló bővülésnek örülhet a negyedik helyről ezüstérmes pozícióba került Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány. A toplistás csoport legnagyobb nyertese azonban az Együtt A Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, amely úgy lett nyolcadikból harmadik, hogy több mint egyharmadával ugrott meg a számára rendelt összeg. Szintén kimagasló, 20 százalék fölötti javulást könyvelhet el az Országos Mentőszolgálat Alapítvány és Gyermekétkeztetési Alapítvány.

Adóbevallás 2014
Minden cikket megtalál a 2014-es adóbevallásokról itt.

A két nagyágyú kiesése annyiban is megmutatkozik, hogy az élmezőny koncentrációja enyhült: míg 2012-ben a TOP 10-nek jutatott pénz a teljes összeg 16,4 százalékát tette ki, addig ez a ráta most 13 százalékra mérséklődött. Az összkép annyiban nem változott, hogy továbbra is a gyermekgyógyítást zászlóra tűző szervezetek viszik a prímet: a 10 millió forintnál többhöz jutó 68 szervezet közül 23 ilyenként azonosítható, s az általuk begyűjtött adományok e tágabb élmezőnyéből 47 százaléknyit (több mint 1 milliárd forintot) hasítanak ki.

Ugyanennyi szervezet képviseli az állatvédelmet, ám náluk „csupán” 540 millió forint gazdagítja a kasszát.
A legalább 10 milliósok csoportjából az általános gyógyítás és a gyermekvédelem emelkedik még ki. A fennmaradó 11 szereplő között segélyszervezeteket, valamint természetvédelmi és oktatási célú szerveződéseket találhatunk, valamint a Szabad Sávért Alapítványt. A Klubrádió támogatására létrehozott szervezet először indulhatott az 1 százalékokért, s igen látványos eredményt produkált: 5780 ember szavazott rá, s a számára rendelt 36 millió forinttal egyből a 17. helyen debütált a listán.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.