Mégis bevezetné az ingatlanadót a Fidesz?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ingatlanadót rövid távon el kell felejteni, de kellő előkészítés és a társadalommal folytatott egyeztetés után bevezethető – mondta Mádi László, a Fidesz lakáspolitikusa csütörtökön a Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezete rendezvényén Budapesten.

A Fidesz a 30 milliónál nagyobb értékű ingatlanokra kivetett vagyonadót bevezetése óta élesen támadta, mert azt igazságtalannak tartotta. A párt politikusai azóta folyamatosan azt hangoztatták [1], hogy kormányra kerülésük esetén azonnal eltörölnék ezt az adófajtát.

Az adót január 26-án az Alkotmánybíróság törölte el [2]. A testület alkotmányellenesnek találta és visszamenőleg megsemmisítette a vagyonadó lakóingatlanokra vonatkozó részeit. A vízi járművekre, a légi járművekre és a nagy teljesítményű személygépkocsikra vonatkozó rész tehát hatályban marad, azokat nem kifogásolta a testület.

Mádi László nem adott konkrét programot a Fidesz lakás- illetve adópolitikájára, de alapelvként rögzítette, hogy stratégia és partnerség szükséges a továbblépéshez. Problémaként említette, hogy amíg a lakbér és a lakáshitel törlesztőrészlete azonos, addig az emberek tulajdont akarnak szerezni. Ugyanakkor a törlesztést sokan nem bírják fizetni, őket egy rugalmas rendszerben bérlakáshoz kell juttatni – jelezte.

Forrás: Index


Kapcsolódó cikkek