Megnézheti, mennyit keresnek a többiek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Unió Equal programja keretében több szakszervezeti szövetség együttműködésével létrehozott kereseti adatbázis már 5 ezer feldolgozott adattal rendelkezik, ezek jól hasznosíthatók az egyéni és szakszervezeti béralkuhoz – ismertették a program résztvevői Budapesten konferencián

A berbarometer.hu címen elérhető adatbázisból a munkavállalók tájékozódhatnak arról, hogy keresetük miként viszonyul az adott régióban, térségben, szakmában fizetett bérminimumhoz, átlaghoz. Az adatokat felhasználhatják az országos, az ágazati, a vállalati, az intézményi szakszervezetek is a bértárgyalásokra történő felkészülésre, béremelések kezdeményezésére. Az adatbázist a tervek szerint folyamatosan frissítik, ebben szerepet játszik majd az is, ha az érdeklődő bejelentkezők egyúttal az itt található kérdőív segítségével további adatokat szolgáltatnak, ezek feldolgozásával még teljesebbé válik a minta. Az adatokat természetesen nem név szerint kell megadni, csak az irányítószám utal az adott régióra, térségre.

Az adatbázist arra a kérdőíves felmérésre alapozták, amelynek során a kérdezőbiztosok 10 ezer személyt kerestek fel. Időközben körülbelül 5 ezren az interneten közölt kérdőívet is kitöltötték. Ebből a 15 ezer válaszból már 5 ezret részletesen feldolgoztak. A program célja, hogy körülbelül 20 ezer feldolgozott adattal rendelkezzenek.

A program résztvevői a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, egy szakszervezeti kutatóintézet, valamint a Nők a Holnapért Alapítvány.

Az eddig feldolgozott adatokból kiderül, hogy igen nagyok a kereseti eltérések ugyanabban a szakmában régiónként, de a régiókban egyes térségek között is. Az adatok azt is igazolják, hogy a női munkavállalók keresete átlagban 16 százalékkal marad el a férfi munkavállalók keresetétől. Az adatok alapján bizonyítható a női munkavállalók diszkriminációja. Az adatbázis segítségével, arra hivatkozva könnyebben lehet fellépni a diszkrimináció ellen.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.