Mégsem lesz egységes biztosítási adó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kötelező biztosítás után továbbra is baleseti adót kellene fizetni, áll a költségvetési bizottság módosító javaslatában, amit a biztosítási adóról szóló törvényjavaslathoz nyújtottak be.


A törvényjavaslat értelmében a baleseti adó beolvadt volna a biztosítási adóba. A baleseti adó megszüntetése és az új adó belépése ugyanakkor komoly piaci bizonytalanságot okozna, jelentős adminisztrációs teherrel járna, az elszámolást illetően jogviták alakulnának ki az ügyfelek és a biztosítottak között – áll a módosító javaslat indokolásában.

A baleseti adó viszont jól funkcionál, a biztosítók informatikai rendszereiket már kiépítették, az adóval összefüggésben viszonylag kevés adózói panasz keletkezett.

A költségvetési bizottság szerint összességében a baleseti adó megszüntetése több hátránnyal járna, mint amennyi előny az adó megszüntetése kapcsán várható.

A módosító javaslat értelmében a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) díjbevétele után nem kellene 30 százalékos biztosítási adót fizetni, viszont megmaradna az ugyancsak 30 százalékos baleseti adó.

Emellett nem lennének adókötelesek a viszontbiztosítások, mivel a viszontbiztosítási szolgáltatást igénybevevő direktbiztosító a biztosítási adót már egyszer megfizeti.

Szintén nem lenne adóköteles a mezőgazdasági biztosításból származó díjbevétel. A biztosításhoz ugyanis az állam támogatást nyújt, és alapvető cél a mezőgazdasági biztosítások minél szélesebb körű elterjedése és fenntartása.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.