Megszűnik az Euro-2 benzines autók magasabb regisztrációs adója


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Euro-2-es motorral szerelt, 1996 és 2000 között gyártott benzines autók többlet regisztrációs adójának visszafizetésére tett javaslatot egy MSZP-s és egy SZDSZ-es parlamenti képviselő – a törvénymódosítás a parlament honlapján olvasható kedd délután óta.

Az országgyűlés által tavaly decemberben módosított és idén február 5-én hatályba lépett regisztrációs adó törvény új rendelkezése szerint az adótétel táblázatba bekerült egy negyedik oszlop is. Ebbe az oszlopba tartoznak az 1996 és 2000 között gyártott, benzines Euro-2-es motorral szerelt személygépkocsik. Így ezek adótétele felével meghaladja az azonos környezetvédelmi osztályú dízel kocsikét.

A korrekció első lépcsőjeként a gazdasági és közlekedési miniszter február 5-iki hatállyal módosította azt a rendeletét, amely az autók környezetvédelmi osztályba sorolását határozza meg, és amely mögöttes szabálya a regisztrációs adó törvénynek. Ebben a kétféle motor egyaránt a 4. környezetvédelmi osztályba került. Molnár Albert (MSZP) és Világosi Gábor (SZDSZ) képviselők azt javasolják, hogy az új besorolás szerint kelljen megállapítani a regisztrációs adót. Így aki többet fizetett, az a mostani javaslat hatályba lépését – amit megelőz a parlamenti elfogadása – követő 30 napon belül visszaigényelheti a többletet, és ehhez illetéket sem kell fizetnie.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. december 4.

Kisokos a beruházások adókedvezményeiről

A társasági adó rendszerében több, a beruházások kapcsán igénybe vehető kedvezménnyel is találkozhatunk: ezek egy része az adóalap szintjén (adóalap-kedvezményként), más része a számított adóból, adókedvezmény formájában érvényesíthető, illetve egy speciális kedvezménnyel is találkozhatunk, ez utóbbi a növekedési adóhitelre jutó adó egyes részleteit csökkentő összeg.