Eddig kétezren kérték a regadó visszafizetését


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint kétezer regisztrációs adó visszatérítési kérelem érkezett be a vámhatósághoz eddig február 15-e óta – mondta el Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője az MTI érdeklődésére kedden.

Hozzátette: a kérelmek többségét azok a magánszemélyek adták be, akik maguk hozták be külföldről a gépjárművet, a regisztrációs adót a vámhatóságnak maguk fizették meg, és az adót másra nem hárították át. A kérelmekből 400 a főváros négy vámhivatalához, az Észak-pesti, a Dél-pesti, a Buda térségi, és a Csepelen található Magánforgalmi Fővámhivatalhoz érkezett meg. A vidéki vámhivatalok közül a dél-alföldibe 220, az észak-magyarországiba 230, az észak-alföldibe 240, a dél-dunántúliba 380, a nyugat-dunántúliba 400, az észak-dunántúliba pedig mintegy 200 kérelem érkezett.

A roham elmaradt, így fennakadás nem alakult ki a fővámhivatalokban – hangsúlyozta Sipos Jenő. A szóvivő szerint a gördülékeny ügykezelés annak is köszönhető, hogy a vámhatóság felkészült a regisztrációs adó részleges visszatérítésével kapcsolatos feladatokra, és a szükséges mértékben bővítette a létszámot és a számítástechnikai állomáshelyeket is.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2023. február 9.

Kell-e félnie a NAV-tól a külföldi bankszámlák tulajdonosainak?

Azok közül, akik külföldi bankszámlán tartanak vagyonokat vagy realizálnak jövedelmet, sokan kaptak mostanában invitálást a NAV-tól egy támogató eljárásra. Egy NAV meghívó sosem kellemes, még akkor sem, ha a támogatás a célja. Vagy nincs mitől félni? A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértőjének írása.

2023. február 9.

Egyes pénzforgalmi szolgáltatások áfakezelése

A technológiai fejlődés következtében számos új pénzforgalmi szolgáltatás jelent meg a piacon, melyek tekintetében adódik a kérdés, hogy ezekre is kiterjed-e az áfamentesség. Az Áfa-kalauz írása.

2023. február 8.

A NAV az idén is elkészíti több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is külön kérés nélkül elkészíti több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét, a folyamat automatikus, éppen ezért nem kell a kedvezményekre jogosító igazolásokat beküldeni az adóhivatalhoz, és nem kell kérni a hivatalt a bevallás tervezetének elkészítésére sem – közölte a NAV szerdán.