Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az év elejétől megváltozott néven és megjelenéssel adják ki az Étkezési Erzsébet-utalványt, ettől függetlenül mind a tavaly, mind az idén kiadott utalványok érvényesek – közölte a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) logisztikai igazgatója a szolgáltató sajtótájékoztatóján.
A már ismert Étkezési Erzsébet-utalvány és Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány mellé a NÜSZ január közepétől vezette be három új utalványát, az Iskolai Erzsébet-utalványt, a Szabadidő Erzsébet-utalványt, valamint az Ajándék Erzsébet-utalványt. Ezzel egy időben egységesítették az utalványcsalád tagjainak megjelenését, új, kiegészítő biztonsági elemekkel látták el, és a fogyasztásra készétel, valamint étkezési szolgáltatás vásárlására felhasználható utalvány az Étkezési Erzsébet-utalvány nevet kapta – számolt be a változtatásokról a logisztikai igazgató.
Mind a régi, mind az új típusú utalvány forgalomban lehet, mindegyik érvényes és beváltható, ezért a felhasználóknak nincs okuk az aggodalomra. A NÜSZ minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy az utalványok biztonságosan felhasználhatók legyenek. A regisztrált munkáltatók száma jelenleg már meghaladja a 40 ezret, a felhasználóké a kétmilliót, az elfogadóhelyeké pedig a 40 ezret.
(Forrás: MTI)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!