Mélyebb a recesszió


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az előzetesen közölt 1,2 helyett 1,3 százalékkal csökkent hazán k GDP-je a második negyedévben. Az ipari kivitel már nem húzza a gazdaságot, és a fogyasztás is egyre csökken.


A tavalyi utolsó negyedévben 2,7 százalékkal csökkent a GDP éves összevetésben; a harmadik negyedévhez képest a visszaesés 0,9 százalékos volt – közölte honlapján előzetes adatként a Központi statisztikai Hivatal. A statisztikusok 2012 egészében 1,7 százalékos visszaesést regisztráltak, 0,2 százalékponttal többet, mint amire a kabinet és elemzők számítottak.

„Az információ, kommunikáció, valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás nemzetgazdasági ág teljesítménye növekedett. A visszaesést alapvetően a mezőgazdaság és az ipar teljesítménycsökkenése okozta” – indokolja a vártnál gyengébb adatsort a KSH.

„Az első negyedévben véget érhet a technikai értelemben vett recesszió, mivel az ipari termelés az év elején éles fordulatot vehet, annak hatására, hogy a Suzuki visszatért a kétműszakos termeléshez, a Mercedes elkezdte a CLA gyártását, valamint februárban elindul a termelés a GM szentgotthárdi motorgyárában is” – írja az Adó Online-hoz eljuttatott gyorsjelentésében Suppan Gergely. A Takarékbank senior elemzője arra számít, hogy idén a háztartások fogyasztása 0,4 százalékkal tovább csökken, míg a gazdaság jelképesen, 0,2 százalékkal bővül.

Németország is gyengélkedik

A vártnál kedvezőtlenebb adatokat közölt a német statisztikai hivatal is: ezek szerint Európa legerősebb gazdaságának teljesítménye a negyedik negyedévben 0,6 százalékkal esett vissza a harmadik negyedévhez képest; elemzők 0,5 százalékos csökkenésre számítottak. A német GDP ezzel együtt 0,4 százalékkal bővült éves szinten.

Magyarország bruttó hazai terméke az idei második negyedévben 1,3 százalékkal csökkent éves összevetésben – közölte végleges adatként honlapján a KSH; a hivatal előzetes adatként 1,2 százalékos visszaesésről számolt be. A második félévben a magyar GDP 1,1 százalékkal esett vissza sz első negyedévhez képest kiigazított adatok szerint. Az év első felében a gazdaság teljesítménye 1 százalékkal volt alacsonyabb, min t egy évvel korábban.

Kihagy a motor

A mezőgazdaság teljesítménye az előző évi magas bázist követően 10,4 százalékkal zuhant, az ipar által termelt hozzáadott érték 0,7 százalékkal csökkent, ezen belül a feldolgozóipar teljesítménye stagnált. A feldolgozóiparon belül egyre nagyobb súllyal rendelkező járműgyártás területén továbbra is nagymértékű növekedést, míg a számítógépek, elektronikai és optikai termékek gyártásában továbbra is jelentős visszaesést mért a KSH. Az adatok azt mutatják, hogy az ipari export elveszítette korábbi, GDP-növekedést generáló szerepét.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke 0,2 százalékkal esett a második félévben egy év alatt. Legnagyobb mértékben, 1,7 százalékkal a pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye csökkent, és tovább folytatódott a bankok nettó hitelállományának csökkenése is.

Egyedül az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág hozzáadott értéke mutatott jelentős, 4,5 százalékos bővülést, ami a távközlés és az információ-technológiai szolgáltatások értéke növekedésének köszönhető.

MEGJELENT – dr. Szakács Imre: Számvitel A-tól Z-ig – 10. bővített, átdolgozott kiadás

A Számvitel A-tól Z-ig tizedik kiadását az olvasók visszajelzései alapján dolgozta át a Complex Kiadó A kiadvány a számviteli törvény és a hozzá kapcsolódó jogszabályok alapján mutatja be a számvitel lényegét, összefüggéseit és alapvető tudnivalóit – részletes magyarázatokkal és példákkal.

A Kiadvány a Complex Kiadó webshpojában megvásárolható.

Tovább csökken a fogyasztás

A GDP felhasználási oldalára pillantva a háztartások tényleges fogyasztása 1,6 százalékkal csökkent a második negyedévben. A kormányzattól kapott természetbeni juttatások mértéke 7,8 százalékkal, míg a közösségi fogyasztás 2,9 százalékkal csökkent.

Mindezen folyamatok összegeként a végső fogyasztás 1,8 százalékkal volt alacsonyabb a második negyedévben, mint egy évvel korábban.

Az Európai Unió 27 tagországában átlagosan 0,2 százalékkal csökkent a GDP negyedéves összevetésben, ami azt jelenti, hogy hazánk GDP-je távolodott az uniós átlagtól.

Részletes információkat a gazdaság második negyedéves teljesítményéről itt talál.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.

2024. május 6.

Árfolyam az áfában (XIII. rész)

A cikksorozat következő részében a számlán feltüntetett adó forintosításához, valamint a meghatalmazotti számlázás, önszámlázás esetén alkalmazandó árfolyamról lesz szó.

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.