Menekülünk a szürkegazdaságba


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2007 harmadik negyedévében a foglalkoztatottak száma 3 millió 947 ezer, a munkanélkülieké 307 ezer fő volt, ami 7,2 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. A KSH adatai szerint a munkanélküliek száma enyhén csökkent az egy évvel ezelőtti szinthez viszonyítva, a foglalkoztatottság pedig stagnált.

Az adatok alapjában véve semmi érdekeset nem mutatnak, hiszen az előző hónapokban megfigyelhető stagnáló tendencia folytatódott. Érdekes viszont az az ellentmondás, ami a mostani, mintavétellel (LFS) nyert eredmények, illetve a múlt héten megjelent adminisztratív adatsor között megfigyelhető. Utóbbi mintegy 1,5 százalékos foglalkoztatottság-csökkenést mért az elmúlt egy évben, az LFS statisztika viszont stagnálást jelez.

A két módszertan közötti ellentmondás egyrészt úgy oldható fel, hogy az adminisztratív statisztika az 1-4 fős vállalkozásokra nem terjeszti ki a megfigyelést, és a nagyobb vállalkozások körében lezajló létszámcsökkenést ellensúlyozza a kisebbek körében bekövetkező foglalkoztatottságemelkedés. Ez azonban nem igazán életszerű feltételezés, különösen azért, mert nem jellemző, hogy a belső kereslet csökkenéséből a mikrocégek tudnának profitálni.

A másik lehetőség, hogy a mintavételes statisztika kevésbé érzékeny a szürkegazdaság méretének változására, mint az adminisztratív adatbázis. Ezért elképzelhető, hogy elindult a visszamenekülés a szürkegazdaságba. Vagyis a gazdasági folyamatok ebből a szempontból ellentmondásosak lehetnek: miközben a béres körben zajlik a fehéredés (például a dupla minimálbér utáni járulékfizetési kötelezettség miatt), aközben elképzelhető, hogy a foglalkoztatottság esetében ellenkező irányú folyamat zajlik.

Forrás: Index


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.

2024. május 6.

Árfolyam az áfában (XIII. rész)

A cikksorozat következő részében a számlán feltüntetett adó forintosításához, valamint a meghatalmazotti számlázás, önszámlázás esetén alkalmazandó árfolyamról lesz szó.

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.