Mentőöv autóhiteleseknek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kevesebb gépkocsit kívánnak visszavenni a fizetési problémákkal küzdő adósoktól a lízingcégek, inkább mindkét fél számára elfogadható megoldásokkal állnak elő. A visszavett autók száma nő, ami az adósok mellett a finanszírozóknak is kellemetlenséget okoz.

Az autófinanszírozást a legkockázatosabb üzletágként tartják nyílván a hitelezésen belül. Sokan vágnak bele úgy új autó vásárlásába, hogy nincsenek tisztában pénzügyi helyzetükkel, és a gépjárműfenntartás – üzemanyag, biztosítás, szerviz – költségeivel. Következésképpen sok a fizetési nehézséggel küzdő ügyfél, és magas a visszavett autók száma. Ez utóbbit szeretnék csökkenteni az autófinanszírozással foglalkozó cégek a bajba jutott ügyfelek megsegítésével. „Fontosnak tartjuk, hogy csak akkor kelljen visszavennünk az autókat, ha valóban nincs más megoldási lehetőség” – hangsúlyozza Mészáros György, az Erste Leasing elnök-vezérigazgatója. A társaság ezért a futamidő módosítását ajánlja fel az autósoknak. A CIB Lízing Csoportnál a futamidő meghosszabbítása, vagy a törlesztőrészletek átütemezésével lehet áthidalni a fizetési nehézségeket. A Lombard Lízing is csak azt az autót veszi vissza, amelyik menthetetlen, a Raiffeisen Lízingnél pedig a korai adósságkezelésre helyezik a hangsúlyt. Áthidaló megoldásokat dolgozott ki az ügyfelek fizetési problémáinak rendezésére az MKB-Euroleasing is. A társaság lehetőséget nyújt például a fizetési haladék meghosszabbítására, a törlesztőrészletek átütemezésekre, plusz fedezet, illetve kezes bevonására, valamint a beszedési eljárás enyhítésére is. A cég az ügyfelek informálását is fontosnak tartja, ezért idén is folytata felvilágosító kampányát az autohitel.hu oldalon, ahol a piacon tapasztalható kockázatos jelenségekre hívják fel a leendő hitelfelvevők figyelmét.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 29.

NAV: 2025-től lesz teljes az eÁFA rendszer

Számos új funkció bevezetésén van már túl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal eÁFA rendszere, melynek fejlesztése egészen 2025-ig el fog tartani. A könyvelőszoftverekre ezen a téren is egyre nagyobb szerep hárulhat, a hagyományos nyomtatványkitöltő rendszer, az ÁNYK kivezetése ugyanis már napirenden van – derült ki a Kulcs-Soft által szervezett kerekasztal-beszélgetésen.

2024. május 29.

Értesítést küld a NAV-Mobil a jogviszonyváltozásokról

A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.