Mi lesz a járulékcsökkentés ára? Áfát fizethetnek az evások is?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A társasági adó új alapra helyezését, az eva átalakítását, az elszámolható költségek körének szűkítését és más szigorításokat is beépítene a kormány a járulékok csökkentéséről szóló adócsomagba.

A Világgazdaság birtokába jutott adómérséklési javaslat szerint a kabinet összesen 140 milliárd forinttal növelné jövőre az adóbevételeket, már amennyiben megegyeznek a módosításokról. Egyelőre mind az MSZP-nek, mind az SZDSZ-nek komoly kifogásai vannak a járulékközpontú adócsomag egyes részleteivel szemben.

Vita forrása lehet, hogy háromszorosára nőjön-e a rehabilitációs járulék, hogy áfa-befizetésre kötelezzék-e az evázókat, valamint hogy 20 százalék legyen-e a társasági adó mértéke.

Igaz, a mérleg másik serpenyőjében olyan tételeket találunk, mint az első tíz alkalmazott esetében mintegy harmadával csökkenő tb-járulék, a tételes eho felezése és később kivezetése, valamint az szja sávhatárának emelkedése és az adójóváírás kiszélesítése. A tehercsökkenés mértéke jövőre 275 milliárd forint körül alakulhat, és a kedvezményes járulékmérték több mint egymillió dolgozó foglalkoztatásának a költségét faragná le. A kormány új, nagyobb értékű kedvezményekkel támogatná a beruházásokat és a fejlesztéseket is.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. június 18.

A pénztárérték-változáshoz kapcsolódó adóalap-korrekciók a kisvállalati adóban (I. rész)

Bár a kisvállalati adóban 2017. január 1-je óta már nem a pénzforgalmi szemlélet érvényesül az adóalap meghatározása során, mégis létezik olyan korrekciós tétel, amely a pénzmozgáshoz, a pénztár nyitó és záró értékéhez kapcsolódik, és „páros” formában szerepel a jogszabályban (tehát van adóalap-növelő-, és csökkentő verziója is, a pénztárérték változásának előjelétől függően).