Mi számít behajthatalan adótartozásnak?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) nem tartalmaz fogalom meghatározást arra nézve, hogy mi minősül behajtható, illetve behajthatatlan követelésnek, de több adójogszabály, így a társasági adóról és osztalék adóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. § 4/a) pontja és a számviteli eljárásról szóló 2000.évi C. törvény 3. § (4) bekezdés 10. pontja is tartalmaz erre nézve definíciót. A Kúria tájékoztatója.


E rendelkezések értelmében „behajthatatlan követelés az a követelés, amelyre az adós ellen vezetett végrehajtás során nincs fedezet, vagy a talált fedezet a követelést csak részben fedezi (amennyiben a végrehajtás közvetlenül nem vezetett eredményre és a végrehajtást szüneteltetik, az óvatosság elvéből következően a behajthatatlanság – nemleges foglalási jegyzőkönyv alapján – vélelmezhető)”.

Behajthatatlan továbbá az a követelés is, amelyet eredményesen nem lehet érvényesíteni, amelynél fizetési meghagyással, a végrehajtással kapcsolatos költségek nincsenek arányban a követelés várhatóan behajtható összegével.

Az Art. 144. §-a szerinti szabályozás miatt nem hagyható figyelmen kívül a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 41. és 55. §-a sem, melyek értelmében egy követelés csak akkor minősíthető behajtottnak, ha a tartozás teljes egésze megfizetésre, vagy törlésre kerül. A követelésre vezetett végrehajtási eljárás továbbá a tartozás megfizetése esetén csak akkor kerülhet megszüntetésre, ha a tartozás teljes összege és ezen felül a végrehajtási költség is megfizetésre kerül.

A végrehajtáshoz való jog elévülésének kezdő időpontja az adótartozás esedékességi időpontjához köthető, ezért a perben vitatott követelések 2017. június 30-án, illetve 2018. június 30. napján elévülnek. Ez pedig azt jelenti, hogy az eredeti adóstól ezen időpontokig behajtható összegből, a nyugdíjára vezetett letiltásból, a tartozásnak csak egy jelentéktelen része térülne meg, és az elévülés időpontjában az eredeti adósnak a 8.471.352 Ft adótartozásából még 5.609.771 Ft maradna fenn.

Az elévülés pedig azt eredményezné, hogy az adóhatóság ezt követően a tartozás behajtása érdekében további végrehajtási cselekményt már nem foganatosíthatna, az adótartozás követelésére vonatkozó joga megszűnne, nem csak az eredeti adóssal, hanem a mögöttes kötelezettel, az általa megajándékozott felperessel szemben is. 

Mindig az adott ügy körülményei alapján kell megítélni azt, hogy mikor nincs már reális lehetősége annak, hogy a követelés a főkötelezettől behajtható, azaz mikor válik bizonyossá, hogy a főkötelezett vagyona a követelést nem fedezi. Önmagában az, hogy e tekintetben egyfajta mérlegelési lehetőség áll fenn a jogalkalmazó számára nem eredményez jogbizonytalanságot.(1/2007.PJE., 679/B/2007.AB határozat)

Tekintettel arra, hogy az adóstól, elévülés miatt, nem várható a követelés jelentős részének, 5.609.771 Ft tartozásnak a megtérülése, egyértelműen levonható az a ténybeli és jogkövetkeztetés, hogy a talált fedezet, vagyis az adós nyugdíjának 33%-ára vezetett letiltás az adótartozást, az adóhatósági követelést nem fedezi, az az adózótól behajthatatlan.

Az Art. 35. § (2) bekezdése szerinti jogintézménynek, az adó megfizetésre kötelezésének az az egyértelmű, törvényben világosan megfogalmazott célja, hogy az adós nemfizetése esetén biztosítsa a behajthatatlan tartozás költségvetésbe történő befizetését. Az Art. 35. § (2) bekezdés a-k) pontjaiban, tehát a felperesre vonatkozó b) pontban is szabályozott törvényi rendelkezések célja az adó beszedésének biztosítása az Art-ben megnevezett mögöttes felelősök kötelezése útján.

Adómozaik 2015

1. nap – 2014.11.24.

10.00-11.00 – Art – Dr. Kovács Ferenc
11.00-12.00 – Tao – Dr. Németh Nóra
12.00-13.00 – ebédszünet
13.00-14.00 – Számvitel – Tóth Mihály
14.00-15.30 – ÁFA – Sike Olga

2. nap – 2014.11.25.

10:00-11:30 – Tb, ellátások – Farkasné Gondos Krisztina
11.30-11.45  – szünet
11:45-13.15  – Járulékok – Széll Zoltánné
13:15-14:15 – ebédszünet
14.15-15.45 – SZJA – Dr. Andrási Jánosné

Helyszín: Lurdy Konferencia és Rendezvényközpont

Tekintettel arra, hogy az adós az esedékes adót nem fizette meg és ezt tőle nem lehetett behajtani, a felperes pedig az Art. 35. § (2) bekezdés b) pontja szerinti megajándékozottnak minősül, őt az alperes megalapozottan és jogszerűen kötelezte az adózó által adókötelezettség keletkezését követően okirattal juttatott ajándék erejéig a határozat szerinti összegben az adótartozás megfizetésére.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.