Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A tavalyi év során 220 milliárd forint adó- és járulékhátralékot szedett be az APEH végrehajtás révén. A leghatásosabb az autó lefoglalása – adja hírül a Napi Gazdaság.
Az adóhatóság először általában inkasszóval próbálkozik, magánszemélyek esetében ezt csak akkor tehetik meg, ha ismerik a bankszámlaszámot. A kisebb összegű tartozások esetében először jellemzően felszólítást küldenek, a kiszállásra csak végső esetben kerülhet sor bagatell összegeknél.
Ha nincs lehetőség az inkasszóra, a következő lépés az ingatlan-, az ingó- és a gépjárművégrehajtás. Várszeghi György, az APEH főosztályvezetője elmondta, ez utóbbi külön kategória, mivel ez igen hatásos eszköz, érzékenyen érinti a tulajdonosokat.
Az APEH emellett lefoglalhat követeléseket, üzletrészt is. A tavalyi év során lefoglalt ingóságok becsértéke 45,6 milliárd forintra rúgott, azonban csupán 8 milliárd forint értékben sikerült elárverezni. Az árverésre ítélt tárgyak rendszerint jóval a becsérték alatt kelnek el, így nem jelent túlfoglalást, ha a tartozás összegénél magasabb becsértékben foglalnak le vagyontárgyakat a végrehajtók.
A jogszabályok szerint egyébként nem kötelező az adóst a végrehajtásról értesíteni, ezt azonban az adóhivatal megteszi, ha az adós nem tűnik kockázatosnak. A foglalás alatt lévő ingatlan, illetve ingó értékesítése bűncselekménynek számít.
Magánszemélyek esetében az adóhivatal élhet jövedelem-letiltással, az idén már több mint hatezer személynél kezdeményeztek ilyet, 7 milliárd forint értékben. A rendszeres jövedelem maximum 33 százalékát vonhatja le az APEH havonta, jogtalanul igénybe vett tb-ellátás esetén ez azonban 50 százalékra is rúghat.
Forrás: Pénzcentrum
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!