Milliárdok érkezhetnek magyar vállalkozásokhoz
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy újabb magyarországi kockázati tőkealap-kezelő, a DBH Investment ismertette terveit a sikeresen elnyert uniós JEREMIE forrásokkal kapcsolatban. A cég a high-tech és a technológia intenzív iparágak támogatását tűzte zászlajára a következő 4 évre.
Október elején megszületett az eredmény, a 18 pályázó közül 8 Kockázati Tőkealap-kezelő vette sikeresen az Új Magyarország Kockázati Tőkeprogram akadályait. A 8 alap legalább 30% saját forrást az uniós pénzek mellé csoportosítva összesen 45 milliárd forint értékben tőkésítheti fel az ígéretesnek látszó, ám forrásszűkében lévő mikro-, kis- és középvállalkozásokat (kkv-kat).
Az úgynevezett kockázati tőkebefektetés a hagyományos pénzügyi hiteltől lényegesen eltérő finanszírozási forma. A kockázati tőkebefektetők egy-egy piacképes ötlettel vagy technológiával rendelkező vállalkozást karolnak fel olyan formában, hogy a cégből – tipikus esetben – kisebbségi részesedést vásárolnak. Ezt a piaci szemléletű vállalkozásfinanszírozási módszert támogatja az Európai Bizottság által a kkv-k finanszírozására létrehozott kölcsönprogramja, a JEREMIE.
A DBH Investment összesen 5 milliárd forint értékben tervezi az általa kiválasztott kkv-k feltőkésítését az uniós források felhasználására rendelkezésére álló következő 4 évben. A kihelyezett tőke 70%-a az uniós JEREMIE programból ered, a maradék 1,5 milliárd forint pedig a DBH csoport holland pénzügyi alapjától fog érkezni – mondta Erdei Sándor, a DBH Group vezérigazgatója.
DBH a többi nyertes között kicsi szereplőnek számít a kockázati tőkepiacon, az eddigi működése során mindössze 11 projektet vett a szárnyai alá. A máig lezárult 8 projektből 7 bizonyult sikeresnek, egyből pedig veszteséggel szálltak ki.
A vezérigazgató hangsúlyozta: a DBH előnye versenytársaihoz képest, hogy nem kizárólagos profilja a kockázati tőkebefektetés, hanem vállalati tanácsadással/ügyintézéssel és a cégek számára fizikai infrastruktúra szolgáltatásával is foglalkoznak. Így a befektetés időtartama alatt aktívabban segíthetik a vállalkozások működését.
Erdei Sándor hozzátette: a rendelkezésükre álló forrásokból mintegy 12-14 induló vagy fiatal vállalkozást kívánnak támogatni átlagosan 200-250 millió forinttal. Elsősorban olyan technológia-intenzív iparágakba történő befektetéseket terveznek, mint például az információ-technológia, a biotechnológia vagy az egészségügy.
Mi is az a JEREMIE?
Az EU JEREMIE programja a kkv-k versenyképességének javítása érdekében a jött létre. A cél megvalósítása érdekében az Európai Bizottság a 2007-2013-as költségvetési időszakban az EU Strukturális Alapokból biztosít visszatérítendő forrásokat a tagállamoknak. A pénzekből megvalósuló tőkebefektetésekre az 5 évnél nem idősebb kkv-k pályázhatnak, egy vállalkozás 3 év alatt maximum 4,5 millió eurós támogatásban részesülhet, a források 90%-át a közép-magyarországi régión kívül kell kihelyezni.
Forrás: Pénzcentrum.hu