Milliárdos áfacsalást fedett fel egy vállalkozó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Előbb hátrahagyott naplójában, majd részletes vallomásában fedett fel milliárdos áfacsalási ügyet egy nagymegyeri vállalkozó, aki maga is része volt az áfacsaló cégláncnak, és hónapokig bujkált a bűnszervezet elől – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfőn.


A közlemény szerint 2009 és 2012 között az áfacsalás-sorozat irányítói sok ezer tonna gabonát utaztattak egy több gazdasági társaságból álló szlovák-magyar cégláncolaton keresztül. A cégláncolat az áfa-visszaigénylés révén, forintban számolva, milliárdos kárt okozhatott a szlovák és a magyar állami költségvetésnek.

A nagymegyeri vállalkozó, D. Zoltán cége is érintett volt a Magyarország és Szlovákia közötti csalássorozatban, de a férfi idén elhatározta, hogy kilép az áfacsaló körből. A bűnszervezet irányítóitól való félelmében februárban eltűnt, és hátrahagyott naplójában beszámolt az ügy részleteiről. Felesége talált rá a két nyelven, kézzel írt füzetre, amelyet aztán eljuttatott a hatóságoknak. Ennek alapján a NAV pénzügyi nyomozói nyomozást indítottak költségvetési csalás gyanúja miatt – áll a közleményben.

Az áfa-kötelezettség keletkezésének időpontja és a teljesítés helye

Áfa kiskönyvtárunk negyedik része két kucsfontosságú területet dolgoz fel: az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontjára vonatkozó szabályokat, illetve a teljesítési hely szabályrendszerét. A kiadvány a jogszabályi rendelkezések részletes, magyarázatokkal tűzdelt ismertetésén túl számos példával segíti a jogalkalmazókat.

További információ és megrendelés >>

Egészen novemberig nem lehetett tudni, hogy a vállalkozó életben van-e, de a napokban jelentkezett a NAV pénzügyi nyomozóinál, és részletes vallomást tett, további érdemi információkkal szolgálva az általa leírtakkal kapcsolatban.

A nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folyik.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.