Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az adópolitika fókuszában: a jövedelmeket terhelő adók súlyának csökkentése a fogyasztási forgalmi adók szerepének növelése mellett. Mindez növeli a foglalkoztatottságot, segíti a hazai tőkefelhalmozást és versenyképesebbé teszi a gazdaságot.
Magyarország adópolitikája a közép- és kelet-európai térség sok más országához hasonlóan nagy hangsúlyt helyez a jövedelmeket, kiemelten a munkajövedelmeket terhelő adók súlyának csökkentésére. A kieső bevételeket az állam a kiadások csökkentése mellett más típusú adókból igyekszik előteremteni, ezáltal növekszik a fogyasztási és forgalmi típusú adók illetve a káros externáliákat terhelő (környezetvédelmi, illetve egészségügyi célú) adók súlya.
Hazánk adópolitikájának kidolgozásakor figyelemmel kell lennünk az eladósodottsági mutatókra, valamint a kedvezőtlen munkaerő-piaci mutatókkal járó magas újraelosztási igényre. Ebből adódik, hogy a magyar államháztartás bevételi igénye magasabb a régiós versenytársainkénál. Ezért szükséges a különösen magas profitot termelő iparágakban tevékenykedő, a belföldi piacon jelentős erőfölénnyel rendelkező vállalkozások fokozottabb bevonása is a közteherviselés rendszerébe.
A foglalkoztatottság mutatóit – számtalan tényező mellett – a munkajövedelmekre rakodó terhek nagysága igazoltan befolyásolja
A foglalkoztatás adóterheinek alakulása Magyarország esetében különös figyelmet érdemel, hiszen a magyar munkaerőpiac állapota a régión belül is különösen kedvezőtlen: mind a foglalkoztatási, mind a munkaerő-piaci aktivitási mutatóink alapján hátulról a második-harmadik helyen állunk az uniós rangsorban. Ennek a kérdéskörnek az alapos vizsgálatát feltétlen indokolja, hogy 2010 előtt régiós viszonylatban Magyarországon a munkajövedelmek adóterhelése kifejezetten magas és kirívóan progresszív volt.
A munkaerőpiac problémái természetesen lényegesen összetettebbek annál, hogy kialakulásukért egyedül az adóterhek nagyságát tegyük felelőssé, ezért a helyzet orvoslására törekvő politika sem támaszkodhat kizárólag a béreket terhelő adók csökkentésére. A kívánt hatás eléréséhez az intézkedések széles tárházára van szükség, mind a kereslet, mind a kínálat ösztönzése terén.
A rendelkezésre álló elméleti és empirikus eredmények azonban alátámasztják, az adó- és járulékterhek csökkentése nyomán jelentkező pozitív hatásokat, így a munkajövedelmekre rakódó terhek csökkentése a politika lényeges eleme lehet.
Az alábbiakban részletesen bemutatásra kerülnek, az adó- és a foglalkoztatás politika igazolt kapcsolódási pontjai. A tézisek ismertetésekor nem teszünk különbséget sem munkáltatói és munkavállalói, sem adó- és járulékterhek közt, tekintettel arra, hogy a hosszú távú gazdasági hatások szempontjából ezek a különbségek kevésbé lényegesek.
Az adóterhek fontos szerepet játszanak egyes munkaerő-piaci csoportok foglalkoztatásában
Számos nemzetközi kutatás fontos eredménye, hogy míg az erősebb munkaerő-piaci kötődésű csoportok foglalkoztatásában az adóterhek alakulása viszonylag gyenge szerepet játszik, egyes, a munkaerőpiachoz gyengébben kötődő csoportok esetében ez a hatás jóval erősebb lehet. Hasonló megállapításra jutottak Magyarország esetében például Benczúr és szerzőtársai (2011). Így mind keresleti, mind kínálati oldalon magasabb rugalmasság figyelhető meg az alacsonyabb termelékenységű munkavállalók esetében. Ilyenek első sorban a képzetlenebb munkavállalók, illetve azok, akiknek a munkaerő-piaci tapasztalatuk – pl. egy hosszabb munkanélküliség vagy gyermeknevelési időszak során – leértékelődött; de a betanulási időszakban jellemzően alacsonyabb a pályakezdő fiatalok termelékenysége is. Emellett magasabb kínálati rugalmasság figyelhető meg az idősebbek és azok esetében, akik egy adott háztartásban nem az elsődleges kereső szerepét töltik be. (Ilyenek pl. a fiatalok és a gyermekeiket nevelő nők.)
Szembeötlő, hogy Magyarországon éppen ezek azok a csoportok, amelyek foglalkoztatása a leginkább elmarad az európai átlagtól – jobban, mint a többi régiós ország esetében. Ezért a Kormány idén bejelentett Munkahelyvédelmi Akcióterve is főként ezen csoportok terheinek csökkentésére fókuszál.
Az adóterhek hatással vannak a munka intenzitására is
Az élőmunka terheinek csökkentése nem kizárólag a foglalkoztatottság növelése révén járul hozzá a munkaerő-kínálat élénkítéséhez. Míg a gyengébb munkaerő-piaci kötődésű csoportok esetében az adóterhek főként a munkavállalók számának alakulását befolyásolják, számos nemzetközi és néhány hazai tanulmány is számottevő alkalmazkodást mutatott ki a munka intenzitásában – azaz a ledolgozott órák számában, a munkamorál alakulásában, végső soron a munkavállaló által megtermelt érték nagyságában. Ebben az esetben nem a teljes jövedelemre eső átlagos, hanem az egységnyi jövedelemnövekedésre jutó – ún. marginális – adóelvonás mértéke bír jelentőséggel.
Ez a hatás hazai és nemzetközi empirikus becslések alapján első sorban a magasabb keresetű munkavállalók esetében bizonyul erősebbnek. Magyarországon erre az eredményre jutottak például Bakos és szerzőtársai (2008), illetve Kiss-Mosberger (2011) is.
Felmerül, hogy az eredményekben szerepet játszhat ezen csoportok jelentősebb adóelkerülési hajlandósága is. Azonban a Kiss-Mosberger (2011) szerzőpáros tanulmánya az adatok részletesebb megbontása alapján néhány közvetett bizonyítékkal szolgál arra, hogy az általuk becsült hatás jórészt nem jövedelemeltitkolásban bekövetkezett változást, hanem valós alkalmazkodást takar. Emellett természetesen kívánatos cél az adóelkerülés visszaszorítása is.
A fentiek alapján a munkaerőpiachoz erősebben kötődő, magasabb keresetű munkavállalók esetében is fontos a (marginális) adóterhek csökkentése. Ennek eszköze a kormány által bevezetett egykulcsos adórendszer.
A bérterhek csökkentése segíti a jelentős élőmunka-igényű vállalkozásokat
A vállalkozások egy csoportja számára inkább a tőke-, mint a munkajövedelmek kedvező adóztatása jelent vonzerőt. Ez azonban főként a jelentős tőkeigényű, ugyanakkor kevésbé élőmunka-igényes nagyvállalati szektorra jellemző.
Az élőmunka-igényesebb vállalkozások számára kifejezetten jelentős segítséget jelent a munkát terhelő adók csökkentése. Míg a működőtőke-beáramlásban és az ezáltal elérhető gyors GDP-növekedésben az előbbi csoport szerepe látványos, a foglalkoztatás bővítésében ez utóbbi csoport szerepvállalása a nagyobb.
A fenti különbségtétel különösen fontos egy a magyarhoz hasonlóan duális szerkezetű gazdaság esetében, amelyet egy fejlett, tőkeigényes termelést folytató, az exportpiacainkon helytállni képes nagyvállalati és egy jóval alacsonyabb termelékenységű, jellemzően élőmunka-igényes iparágakban tevékenykedő kisvállalati szektor kettőssége jellemez.
Fontos emellett felhívni a figyelmet arra is, hogy bár a tőkeigényesebb vállalkozások egy főre jutó termelése általában magasabb, a magas élőmunka-igényesség sem feltétlenül jelent alacsony munkatermelékenységet, főként nem versenyképtelenséget. Ez sok esetben inkább az iparág sajátossága, mint a fejletlenség velejárója.
Meglehetősen élőmunka-igényes, ugyanakkor a legfejlettebb vállalkozások közé tartozik és magas jövedelmet termel sok jelentős szellemi tőkét, kreativitást igénylő vállalkozás (például a szoftverfejlesztés) is, amely ágazatoknak kifejezetten jelentős segítséget nyújthat a munkaterhek csökkentése. Azaz az élőmunka-igényes vállalkozások helyzetének javítása korántsem jelenti a gazdaság fejletlenebb állapotban való konzerválását.
A jövedelemadók súlyának csökkentése segíti a hazai tőkefelhalmozást
A fogyasztást terhelő adók fontos előnye a hazai szereplők jövedelmeit terhelő adókkal szemben, hogy azok a megtakarított, befektetett jövedelmeket nem érintik. Ezáltal az adórendszer súlypontjának eltolása a fogyasztási típusú adók felé segíti a belföldi megtakarítások képződését.
Ennek jelentősége különösen felértékelődik a válság tapasztalatainak fényében. Bár hazai megtakarítások hiányában a gazdaság növekedéséhez a tőkepiacokon, a bankrendszeren és a működőtőke-beáramláson keresztül külföldi megtakarítások is igénybe vehetőek, a külföldnek való kitettség jelentős mértékben megnöveli az ország piaci hangulatingadozásoknak való kiszolgáltatottságát, azaz a gazdaság sérülékenységét.
Fontos emellett a hazai források elérhetősége a kis- és mikrovállalkozások számára is. Ez a kör ugyanis csupán korlátozottan és a saját tőke magasabb aránya mellett jut hozzá banki forrásokhoz, így finanszírozásukban nagyobb a közvetlenül elérhető források szerepe.
A jövedelemadók súlyának csökkentése javítja a versenyképességet
Jelentős különbség a jövedelmeket terhelő és a fogyasztási típusú adók között, hogy míg a jövedelmeket terhelő adókat általában a forrásországban, a fogyasztást terhelő adókat jellemzően a célországban vetik ki. Ennek köszönhetően egy fogyasztási típusú adó – egy jövedelmeket terhelő adóval szemben – nem terheli az exportcikkeket, ugyanakkor azonosan érinti az itthon előállított és az importált fogyasztási cikkeket.
Ezért az adórendszer súlypontjának a fogyasztási típusú adók felé való eltolása javítja az exporttermékek versenyképességét külföldön, belföldön pedig kedvezőbb helyzetbe hozza a hazai termékeket az importált termékekkel szemben.
A munkát terhelő adók kevésbé torzítják a gazdaságot
Egy elméleti általános egyensúlyi modellben, az egyes piacok egyensúlya mellett, zárt gazdaságot feltételezve a munkajövedelmeket és a fogyasztást terhelő adók hatásukban végső soron nem térnek el túlzottan egymástól. Ez a megállapítás időnként előkerül az adópolitikáról szóló elméleti irodalomban is.
A fenti megállapítás azonban csak számos előfeltétel teljesülése mellett tekinthető igaznak. Többek közt ilyen feltétel az adók időbeli változatlansága. Ilyen feltétel az is, hogy minden jövedelem végső soron – legális – munkából, illetve a befektetett munkajövedelmek piaci körülmények által indokolt, „fair” hozamából származzon. Végül ilyen feltétel az adók egykulcsos volta is.
A fenti feltételek sérülése esetén azonban rendszerint elmondható, hogy egy általános fogyasztást terhelő adó gazdasági döntéseket torzító hatása csekélyebb a munkajövedelmeket terhelő adóénál. Azaz az adórendszer súlypontjának a fogyasztást terhelő adók irányába való eltolása kedvezőbb helyzetbe hozza az aktív munkavállalókat. Egy a fogyasztást terhelő adó pedig lehetőséget teremt a nem munkából származó jövedelmek, illetve a „fair” hozamokon felüli profitok megadóztatására is. Végül, egy progresszív jövedelemadó kedvezőtlenebb egy (hipotetikus) progresszív fogyasztási adónál azok számára, akik az életük egy részében ugyan magasabb jövedelemhez jutnak, azt azonban az életük egy másik, alacsonyabb jövedelmű szakaszában élik fel.
A fentiek összegzéseként megalapozott állítás az, hogy az adórendszer szerkezetének a munkaterhek és egyéb jövedelemadók súlyának csökkentését célzó átalakítása elősegítheti a magyar gazdaság versenyképességének növelését.
Hivatkozások:
|
Cikkünk szerzője Nobilis Benedek Emánuel, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője.
