Módosul az uniós áfarendszer


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az üzleti szereplőknek nyújtott, határon átnyúló szolgáltatások esetében az áfafizetés helye 2010-től a fogyasztó országa lesz az EU-ban, s nem a szolgáltatást nyújtó cég telephelye szerinti állam – döntöttek az uniós pénzügyminiszterek.

A végfogyasztóknak szánt, határon átnyúló szolgáltatások esetében továbbra is a szolgáltatást nyújtó társaság telephelye szerinti állam adóját kell megfizetni. Az üzleti szférában bevezetendő fordított szabály alól csupán az étkezési és éttermi szolgáltatások, a közlekedési eszközök bérlése, a kulturális és sporttevékenységhez kapcsolódó, a tudományos és az oktatási, a távközlési, a műsorszórási és elektronikus szolgáltatások képeznek kivételt – ezek esetében ugyanis mindig a szolgáltatás „elfogyasztásának” helye szerinti állam adókulcsait kell alkalmazni. Az új szabályok az eddigieknél egyenlőbb versenyfeltételeket teremthetnek.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.