Módosultak a pénzügyi törvények


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Július 1-el több pénzügyi tárgyú jogszabály változik, az országgyűlés június 4-én fogadta el a hitelintézeti, a tőkepiaci, a biztosítási törvény és a PSZÁF-ről szóló jogszabály módosítását. A jogszabályváltozások eredményeként javulhat az ügyfelek tájékoztatása, egységes és kevesebb lesz a pénzügyi szektort terhelő felügyeleti díj.

Biztosítók

A jogszabálymódosítás a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás kapcsán megkönnyíti a jármű üzemben tartójának a kedvezmények továbbvitelét. Emellett számos olyan új előírást tartalmaz a biztosítók és biztosítás-közvetítők számára, ami az ügyfelek jobb tájékoztatását, megalapozottabb döntéshozatalát, a kockázatok csökkentését célozzák.

PSZÁF

A törvény ezentúl külön fejezetben tartalmazza fogyasztói panaszok kivizsgálására vonatkozó szabályokat. A fogyasztói bejelentést tizenöt napon belül meg kell vizsgálni, és ha az a felügyelet közvetlen intézkedését nem igényli, az érintett pénzügyi szervezetnek kell továbbítani kivizsgálásra. A pénzügyi szervezet a bejelentésre tett érdemi észrevételeit harminc napon belül köteles megküldeni a felügyeletnek. Amennyiben a rendelkezésre álló iratok alapján valószínűsíthető, hogy a pénzügyi szervezet gyakorlata nem felel meg a jogszabályok, felügyeleti határozat vagy saját szabályzat rendelkezéseinek, vagy határidőn belül nem küldi meg az észrevételeit, felügyeleti ellenőrzés indul ellene.

A pénzügyi szektorra vonatkozó, az uniós jogon alapuló fogyasztóvédelmi szabályok határon átnyúló megsértése miatti eljárásokban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete jogosult eljárni.

Lakástakarékpénztárak

Három kérdésben módosul a lakás-takarékpénztárakról szóló jogszabály. A módosítás lehetővé teszi, hogy a lakás-takarékpénztár tulajdoni részesedést szerezhessen másik hazai lakás-takarékpénztárban, vagy hasonló tevékenységet folytató külföldi hitelintézetben. A tulajdonszerzéssel érintett külföldi hitelintézetnek a magyar lakás-takarékpénztári szabályozásához hasonlóan zárt rendszerben kell működnie, vagyis csak a betéteseknek nyújthat hitelt. A szabályozás kiterjeszti a lakás-előtakarékossági támogatás igénylésének lehetőségét minden magyarországi lakóhellyel rendelkező uniós állampolgárra, erre eddig csak a munkavállalási céllal hazánkban tartózkodó uniós polgárok voltak jogosultak. A törvény emellett a jogosulatlanul igénybe vett állami támogatás behajtásának egyszerűsítése érdekében módosította a visszafizetendő összeg kamatozására vonatkozó rendelkezést.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.