Munkáltatói feladatok az adómegállapítás után


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Május 20-án járt le az adómegállapítás elkészítésére és átadására nyitva álló határidő. Az Adó szaklap 2008/8. számában megjelent cikk az ezt követően teljesítendő munkáltatói feladatokat részletezi.

A munkáltató a személyi jövedelemadó, a különadó és a levont adóelőleg (adó), az egészségügyi hozzájárulás különbözetét a számára előírt legközelebbi bérfizetéskor, de legkésőbb június 20-áig köteles a magánszemélynek visszafizeti.

A különbözet rendezése
Ha az érintett nem áll már munkaviszonyban az adómegállapítás idején, úgy a különbözet rendezése az adóhatóság feladata lesz. Ehhez azonban az adómegállapítást követő 15 napon belül a munkáltató a 07T29-es lapon köteles értesíteni az illetékes APEH igazgatóságot. Június 20-áig van lehetősége a munkáltatónak az adókülönbözet több részletben, havonta történő levonására is.

Az adózás rendjéről szóló törvény előírja ugyanakkor, hogy a munkabérből levont adókülönbözet nem haladja meg az esedékes – egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal, valamint az adóelőleggel csökkentett – havi munkabér 15 százalékát. Így előfordulhat, hogy az adott határidőig a különbözetet mégsem lehet maradéktalanul levonni, különösen akkor, ha nemcsak személyi jövedelemadóban, hanem a különadóban is van levonási kötelezettség. Ilyenkor arra figyelnie kell a munkáltatónak, hogy arányos legyen a levont összeg mind a szja, mind a különadó tekintetében, azaz „beleférjen” abba a bizonyos 15 százalékba, mert nincs sorrend, azaz mindkét adónemben folytatni kell a levonást.


Augusztus 20-ig lehet a levonást folytatni

Ha a levonást teljes egészében az előzőek szerinti módon június 20-áig nem lehet teljesíteni, úgy további két hónapon keresztül lehet még folytatni azt ugyancsak a 15 százalékos mértékkel. Ez azt jelenti, hogy a különbözet teljes elszámolására augusztus 20-áig van lehetőség. Törvényi tiltás hiányában a különbözet csökkentésére elfogadott az a megoldás is, hogy a magánszemély írásban kéri a 15 százaléknál magasabb levonást, vagy saját maga teljesít a munkáltatójához befizetést.

Amennyiben augusztus 20-át követően mégis marad adókülönbözet, akkor a munkáltató a levonás meghiúsulásától számított 15 napon belül a 0808-as bevallásának benyújtásától függetlenül a tartozás összegéről értesíti a magánszemély állandó lakóhelye szerint illetékes APEH igazgatóságot (07T29-es lap). Így kell eljárnia akkor is, ha az érintett a munkáltatói adómegállapítást követően, de az adókülönbözet teljes levonása előtt munkahelyet változtatott.

Dr. Zsohár Istvánné cikke részletesen foglalkozik a levont, illetve visszafizetett összeggel kapcsolatos munkáltató elszámolással, illetve az adómegállapítás módosításával.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]

2024. május 24.

Varga Mihály: a kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett

A kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett, az elmúlt évtizedben a magyar gazdaság teljesítménye nőtt, miközben az adóelvonás mértéke csökkent – mondta a pénzügyminiszter a Magyarország tíz legnagyobb adózója elismerés átadó ünnepségén pénteken, Budapesten.