Nagy kábítószer-szállítmányt talált a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint 50 kilogramm marihuánát találtak a NAV munkatársai az M7-es autópálya sormási pihenőjében parkoló kamionban – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A tájékoztatás szerint az eset hétfőn történt: a járműszerelvény átvizsgálásakor a félpótkocsi oldalsó tároló rekeszeiből kialakított helyeken találtak kábítószergyanús növényi törmeléket a NAV munkatársai. Ezután a rendőrök a különböző rejtekhelyekről több mint 50 kilogramm marihuánát foglaltak le, melynek feketepiaci értéke több tízmillió forint.

A rendőrök az 57 éves magyar sofőrt elfogták, előállítása után gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették. Kábítószer birtoklása miatt folytatnak nyomozást ellene.

A bíróság kedden elrendelte a férfi letartóztatását.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.