Nagyban csempészték a cigarettát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tizenöt tagból álló cigarettacsempész bűnszervezetet számolt fel Tiszakóród és Szatmárcseke térségében a NAV, a banda hét tagját előzetes letartóztatásba helyezte a Nyíregyházi Járásbíróság – közölte az adóhatóság sajtóreferense. Simon Béla közleményében azt írta, a főleg éjszaka dolgozó banda naponta 60 ezer doboz cigarettát is átúsztathatott a Tiszán Ukrajnából.


A feketepiacon terített adózatlan cigarettáért havonta 100 millió forintot meghaladó profiton osztozott a hierarchikus felépítésű bűnözői csoport, ezzel milliárdos bevételkiesést okozhattak a költségvetésnek.

A rajtaütés napján hatvanöt pénzügyi nyomozó és pénzügyőr tizenöt helyszínen tartott házkutatást, az akcióban a szállítókat, a figyelőket, és a vezetőt is sikerült elfogniuk. Azokat az orgazdákat is felderítették, akik a csempészcigarettát a határ menti depókból továbbszállították és országszerte terítették. Az akció napján 10 millió forint készpénzt foglaltak le – ismertette Simon Béla.

Hozzátette, az elkövetők többsége büntetett előéletű, többen közülük nagy teljesítményű járműveikkel az ellenőrzési pontokon áthajtva a hatóság tagjainak testi épségét veszélyeztették.

A bűnszervezet vezető tagjaira jelentős vagyoni hátrányt okozva bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt tizenhat év szabadságvesztés várhat – jegyezte meg a NAV sajtóreferense. A pénzügyi nyomozók tizenöt embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hét férfi előzetes letartóztatásban van.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.

2024. május 6.

Árfolyam az áfában (XIII. rész)

A cikksorozat következő részében a számlán feltüntetett adó forintosításához, valamint a meghatalmazotti számlázás, önszámlázás esetén alkalmazandó árfolyamról lesz szó.

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.