NAV: az automatákra ki kell tenni a regisztrációs számot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A természetes személyeket kétszázezer forintig, a cégeket (nem természetes személyeket) pedig ötszázezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújthatja az adóhatóság, ha nincs jól olvasható regisztrációs szám az általuk üzemeltetett automatán – írta honlapján a NAV.

A NAV ellenőrei az automata berendezések üzemeltetésének ellenőrzésekor többször azt tapasztalták, hogy az üzemeltetők nem helyezték el a regisztrációs számot a berendezéseken – írja a hivatal.

Felidézik: az üzemeltetőknek elektronikus úton be kell jelenteniük az adóhivatalnak a kezelőszemélyzet nélküli automaták üzemeltetését. A NAV a bejelentés alapján egyedi regisztrációs számot állapít meg, amelyet az üzemeltető köteles az automataberendezésen jól láthatóan feltüntetni.

A regisztrációs számot célszerű az automata kezelőszervei mellett, jól olvashatóan, a környezeti hatásoktól óvva, egyértelműen azonosítható formában elhelyezni. Az üzemeltetés ideje alatt az automata regisztrációs számának folyamatosan látszódnia kell, és ha a felirat megrongálódik, haladéktalanul pótolni kell – figyelmeztet a hatóság.

A bejelentett automaták regisztrációs számát és üzemeltetési helyét bárki ellenőrizheti a NAV erre szolgáló adatbázisában, itt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).