Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A bűnszervezet tagjai ismeretségi körükben szerveztek be olyan családokat, amelyek otthonfelújítási támogatás igénybevételére voltak jogosultak. Felújításról szó sem volt, fiktív számlákkal igazolták a munkák elvégzését.
Az otthonfelújítási támogatással követett el csalást egy bűnszervezet – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
A közlemény szerint bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntett és más bűncselekmények miatt nyomoz a NAV Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága.
A bűnszervezet tagjai az ismeretségi körükben szerveztek be olyan családokat, amelyek otthonfelújítási támogatás igénybevételére voltak jogosultak. Rávették őket arra, hogy adják be a támogatás iránti igényüket anélkül, hogy az otthonukban a felújítást elvégeznék.
Az elszámolás idején fiktív számlákkal igazolták a felújítást az államnak. Ezeket a számlákat az elkövetők érdekeltségi körébe tartozó gazdasági társaságok állították ki az érintetteknek, majd az elnyert támogatási pénzeket az igényjogosultak és ötletgazdáik szétosztották egymás között.
A bizonyítékok begyűjtése, valamint az államnak okozott vagyoni hátrány megtérítése érdekében a NAV pénzügyi nyomozói és járőrei a helyi rendőrkapitányság közreműködésével több mint 100 millió forint vagyont biztosítottak készpénzben, ingóság és ingatlan formájában, valamint tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le.
A vizsgálat még tart, eddig hat embert hallgattak ki gyanúsítottként – áll a közleményben.
(MTI)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!