NAV-tájékoztató a behajtási költségátalányról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2016. április 25-i keltezéssel megjelentette tájékoztatóját a NAV a behajtási költségátalány új szabályozásához kapcsolódó adózási tudnivalókról.


A behajtási költségátalány intézménye nem magyar találmány, EU-irányelven nyugszik, azonban az attól kissé eltérő elveken történt magyarországi bevezetése okán nem örvendett nagy népszerűségnek az adózók körében. A legfontosabb különbség az EU-szabályozás és a magyar jogszabály között abban állt, hogy míg az első a jogosult jogairól rendelkezett, addig az utóbbi a kötelezettekre írt elő kötelemet. Igen ám, de a kötelezetti kötelem a jogosulttól is függött, hiszen az lemondhatott a követeléséről, azonban ennek ellenére a kötelezettnek a könyvekben szerepeltetnie kellett a költségátalány összegét az óvatosság elvéből kifolyólag. Ez hatalmas adminisztrációs kötelezettséget és többletterhet rótt az adózókra, mely hangokat meghallva a jogalkotó törölte a korábbi szabályozást a Ptk-ból és egy teljesen új törvényt, a 2016. évi IX. törvényt alkotta helyette.

A törvény 2016. március 24-én lépett hatályba (A 39. Magyar Közlönyben jelent meg). Az új törvény értelmében a behajtási költségátalányt kizáró, vagy azt negyven eurónál alacsonyabb összegben meghatározó szerződési kikötés továbbra is semmis, azonban a könyvelési kötelezettséget (bevételek és ráfordítások között kimutatást) racionálisabb alapokra helyezi. Mindezek eredményeképpen abban az esetben, ha a jogosult még esedékessé nem vált kötelezettség esetén tesz kifejezett lemondó nyilatkozatot, úgy a feleknek számviteli kötelezettsége ezzel kapcsolatban nincs, így a társasági adóalapra sincs semmilyen hatással.

A részleteket a NAV honlapján közzétett tájékoztatóban olvashatják.

(A szerző az Accace adómenedzsere.)

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.

2024. május 6.

Árfolyam az áfában (XIII. rész)

A cikksorozat következő részében a számlán feltüntetett adó forintosításához, valamint a meghatalmazotti számlázás, önszámlázás esetén alkalmazandó árfolyamról lesz szó.

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.