NAV-vezető lett Lázár volt aljegyzője
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Lázár volt aljegyzője lett az adóhivatal megyei igazgatója – írja a Délmagyar.
Makó Andrást nevezték ki január elsejével a Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóság igazgatójává – derül ki a Délmagyar cikkéből. Makó Lázár János polgármestersége idején irodavezető, majd Hódmezővásárhely aljegyzője volt. A múlt év végéig a járási hivatalt vezette.
A hivatalvezető még nem vehette át kinevezését, ugyanis még folyik a Csongrád Megyei Kormányhivatalnál indított kikérési eljárás – olvasható a lapban.
Példák az áfatörvény alkalmazásához
|
Jelen kiadványunk olyan gyakorlati példatár, amely az általános forgalmi adózás területén leggyakrabban felmerülő jogeseteket és azok megoldását tartalmazza.
Megrendelés >>
|