Negyvenmilliárd forintnyi adót jelenthet 1+1 százalék


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A koronavírus-válságban egyre többen rendelkeznek adójuk 1+1 százalékáról, tavalyhoz képest húsz százalékkal nőtt az online már beérkezett nyilatkozatok száma.

Tavaly a korábbi évhez képest öt százalékkal többen, mintegy 2,2 millióan rendelkeztek az adójuk egy százalékáról. Tavaly 40,7 milliárd forintról rendelkezhettek volna a magánszemélyek, végül 18,6 milliárd forintot juttattak el a különféle szervezeteknek- tájékoztatta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, Tállai András.

583 ezer nyilatkozat érkezett

Míg a felajánlás, a nyilatkozat kitöltése néhány percet vesz igénybe, addig a járvány idején a civil szervezeteknek és az egyházaknak óriási segítséget jelentenek ezek az adóforintok – hangsúlyozta.

Az adóhivatali adatok tanúsága szerint sokan döntöttek már, ők tudják, hogy most nagyobb szükség van az adófelajánlásokra, mint valaha. Április végéig már több mint 583 ezer nyilatkozat érkezett elektronikusan az adóhivatalhoz, ez százezerrel több, mint tavaly ugyanilyenkor – jegyezte meg.

százalék

Tállai András kiemelt néhány fontos, elmúlt időszakban hozott adókönnyítő szabályt. Egy korábbi jogszabály-módosítás nyomán a tavaly tett egyházi felajánlások idén is érvényesek. Ha az adófizető nem vonja vissza múlt évi döntését, vagy nem jelöl meg más kedvezményezettet, az adóhivatal automatikusan továbbítja az érintett egy százalékát a korábban kiválasztott egyháznak – ismertette.

Lényeges az is, hogy a magánszemélyek az adóhivatal honlapján megtalálhatják azoknak a civil szervezeteknek a listáját, amelyek fogadhatnak adószázalékokat. Ezek közül az alapítványok, egyesületek közül érdemes tehát választani. Lényeges szabály az is, hogy – a korábbiakkal ellentétben – a civilek már akkor is megkaphatják a felajánlásokat, ha köztartozásuk van. Természetesen az összegnek csak azt a részét, amely a tartozás kiegyenlítése után megmarad – tette hozzá.

A munkáltatók is összegyűjthetik

Komoly segítséget jelenthet szerinte az is, hogy a számtalan benyújtási mód közül mindenki kiválaszthatja a neki megfelelőt. A rendelkezőnyilatkozat elektronikusan, illetve papíralapon postán vagy személyesen is benyújtható az adóhivatalhoz, akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is a „20EGYSZA” lapon május 20-áig, sőt a munkáltatók is összegyűjthetik azokat, melyeket legkésőbb május 10-ig adnak le nekik lezárt borítékban a dolgozók.

Az államtitkár szerint a legegyszerűbben az adóhivatal e-szja felületén lehet kitölteni a nyilatkozatokat. Tállai András nyomatékosította, hogy ezzel a lehetőséggel több mint 4,2 millióan élhetnek is, hiszen ennyien rendelkeznek elektronikus tárhellyel, akik így nemcsak a kitöltött szja-bevallásukat érhetik el, hanem néhány kattintással támogathatják adójuk egy százalékával az általuk kiválasztott civil szervezetet, illetve vallási közösséget vagy a Nemzeti Tehetség Programot.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.